Módszereimről – a zene szerepe a terápiában
Szakmai gyakorlatom során gyakran előfordul, hogy olyan kliensekkel, serdülőkkel dolgozom, akik nehezen fejezik ki magukat szóban, nehéz számukra az érzéseiket verbálisan megfogalmazni. Ezért különböző, más módszerekkel helyettesítem a verbalitást, pl. rajzoltatom őket vagy gyurmáztatok a kliensekkel, hogy ezekkel a kreatív, kifejező módszerekkel juthassak közelebb az érzésvilágukhoz.
Ám ennek ellenére ezek a módszerek sem hatékonyak olyan kliensek esetében, akik nem szeretnek rajzolni, vagy gyurmázni, és még talán játszani sem. Ilyenkor próbálok olyan “utakat” találni a belső világukhoz, amelyek számukra biztonságosak, kényelmesek, a mindennapjaikban is használják őket. Így jöttem rá arra, hogy a zene, vagy a hangszeren játszás (pl. gitár) ugyanolyan terápiás hatással bír a zenében jártasak számára, mint azoknál, akik más kreatív kifejezési módokat preferálnak.
A zenével meg lehet jeleníteni ugyanúgy érzéseket, mint bármely más módszerekkel, sőt jelentős szerepet játszik abban, hogy a zenét kedvelő kliens könnyebben megnyíljon a tanácsadás folyamatában, és felfedezve ennek jelentőségét az ő életében gyógyító hatással bírjon a megfelelő dallam megtalálása (“kulcs a zárban”).
Azt javaslom minden útkeresőnek, hogy találja meg a számára leginkább testhezálló kifejezési eszközt, és éljen vele, jókedvét, szomorúságát fejezze ki általa és már egy lépést tett saját önismereti munkájában!
Gazdag Enikő pszichológus
 
Kategóriák: Cikkek Cimkék: pszichológia, tanácsadás, terápia
Sport és Karrier
A sportos életmód nemcsak az alakunknak, az egészségünknek és a közérzetünknek tesz jót, hanem a munkahelyi teljesítményünkre ispozitív hatással van. Tehát még eggyel több okunk van arra, hogy a rendszeres mozgást semmiképp se hagyjuk ki a napirendünkből! "A munkám miatt nem jut időm a sportolni". "Ha esténként hazaérek, már mozdulni se bírok, nemhogy edzeni!" - Ugye te is hallottál már, (vagy talán mondtál is?!) ehhez hasonló kifogásokat? Pedig épp a munkád érdekében kellene többet mozognod, ugyanis a legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy akik legalább hetente háromszor kb. egy órán át sportolnak, azok a munkahelyükön is nagyobb erőbedobással teljesítenek és ennek következtében több sikert is zsebelhetnek be. Vajon mi az összefüggés a rendszeres sport és a karrier alakulása között? Ennek jártunk utánaGazdag Enikő pszichológussal.
 
Kategóriák: Cikkek Cimkék: karrier, sport, személyiség
Tanuljunk meg jól nyaralni !
Azt gondolnánk, a pihenés, a nyaralás olyasmi, amit mindannyian ösztönösen tudunk. Pedig nem. Ehhez is, mint annyi máshoz, önismeretre van szükség, tisztában kell lennünk azzal, mit akarunk kipihenni, hogyan tudjuk kipihenni és milyen raktárainkat kell ahhoz feltölteni, hogy a nyaralás után a lehető legjobb állapotba kerüljünk. Ha az igazán pihentető nyaralást akarjuk kiválasztani, nem elég olyan kategóriákban gondolkodni, mint "megterhelő szellemi munkát végzők", "fizikai dolgozók", "nagycsaládosok" vagy "nyugdíjasok". A fentiek mindegyike vágyhat arra, hogy egy ideig ne kelljen a napját percre pontosan beosztania, egy helyben ülnie vagy örökké zajban töltenie a napot. A saját igényeink ismerete és azok képviselete az első lépés. (A második az egészséges alkalmazkodásé...)
 
Kategóriák: Cikkek Cimkék: fejlődés, párkapcsolat, személyiség, testi tünetek, tudatosság, változtatás
Párkapcsolat és háziállatok
Közös kutya, állati jó szerelem Állított már haza párod, zsebében egy édes kis kutyával, amelyet ajándékul szánt neked? Esetleg te vagy az, aki se szó-se beszéd, egyszer csak egy színpompás, trillázó csodával lepted meg párodat, a hozzá való kalitkával együtt? Szuszogó kis élet ajándékba? Vajon miért éppen ilyen meglepetést választunk? Van e valamilyen rejtett üzenete annak, ha gondoskodást és kölcsönös, közös felelősséget igénylő élőlényt ajándékoznak a párok egymásnak, vagy engednek be az életükbe? Ha igen mit üzennek egymásnak? Esetleg mögöttes gondolatok nélkül, egyszerűen az állatok iránti szeretet húzódik meg háttérben? Ha így áll a dolog, akkor is fogas kérdés, hogy ki és miért vállal nagyobb szerepet az állat gondozásából, esetleg neveléséből. Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
 
Kategóriák: Cikkek Cimkék: háziállat, párkapcsolat, pszichológia, tudatosság
Mi is pontosan a skizofrénia? Milyen betegségről van szó?
A skizofrénia (schizophrenia), vagy hasadásos elmezavar egy kóros állapotra, a gondolatok, érzések és csele kedetek közötti összhang felbomlására utal. Maga a szó a görög szkhidzó (>hasítani<) és phrén (>lélek<) szavakból származik. Emiatt a skizofréniát a köznyelv néha tévesen a disszociatív személyiségzavarral azonosítja. A valóságban a skizofrénia nem azonos a többszörös személyiséggel. A személyiség szétesése néha lassan alakul ki, máskor viszont hirtelen, heves zavarodottsággal, érzelmi nyugtalansággal kezdődik. Általában a serdülőkor táján jelentkezik, de kiala kulhat későbbi életkorban is. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora. Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. Sokszor jelentkeznek vo natkoztatási és üldöztetési téveszmék, észlelési és koncentrációs zavarok, (elsősorban akusztikus) hallucinációk, bizarr motoros aktivitások. Az érzelmi eltompulás mögött belső nyugtalanság feszül, amely olykor dührohamok formájában tör a felszínre.
 
Kategóriák: Cikkek Cimkék: betegség, pszichológia, skizofrénia, személyiség
Nők és a Sport
DOVE SAJTÓMEGÁLLÓ Kaptam egy megtisztelő felkérést a Cafe Pr-tól egysajtótájékoztatón való előadás megtartására (2009. február 26-án) a Sportolás és a nők témakörben, pl. milyen élettani hatásai vannak a sportolásnak a szervezetre, és milyen új sporttrendek vannak napjainkban. Az előadás anyagából készítettem egy cikket, beleszőttem az újságíró nők által feltett kérdéseket és a válaszokat, és a velük folytatott beszélgetést is. A téma átgondolása során az első kérdés, ami felmerült bennem, az volt, hogy vajon miért sportolnak a nők? Az ismeretségi körömben (edzőteremben, barátnőktől és az előadáson) a következő válaszokat kaptam a feltett kérdésre:
 
Családi probléma
Ízelítő egy olvasói levelemből: Tisztelt Gazdag Enikő! Családi problémával kapcsolatban kérném a hozzáértő tanácsadását, mert én úgy érzem, tanácstalan vagyok kicsit. Egy 20 éves budapesti lány vagyok, félárva, apámmal élek együtt, aki lelkész. Ehhez még hozzájön az a tény, hogy kései gyermek vagyok, apám 60 éves elmúlt. Párkapcsolatban vagyok, már egy jó ideje, azelőtt is volt több éves kapcsolatom. A gondom az, hogy eddig titkoltam apám előtt a szexuális életem meglétét, a párommal való együttalvásokat, stb. Magyarul mindazt, ami szexuálisan egy párkapcsolat része.
 
Kategóriák: Cikkek Cimkék: apa, konkrét eset, nők, párkapcsolat, változtatás
Gondolatok Csernusról és a párkapcsolatokról
Mikulásra megkaptam a "Ki nevel a végén?" c. Csernus könyvet, még csak belelapoztam.. A véleményem viszont nem változott róla, továbbra is azt gondolom, hogy tudatosan él és gondolkozik, csak egy valamit felejt el mindig, hogy ő nem ítélkezhet mások felett, tiszteletben kéne tartania azt, hogy mások másképpen látnak dolgokat, más van a fejükben, továbbmenve ezen más Nő-kép él mindenkinek a fejében, és ő ,amit a könyvében felvázol az az ő saját Nő-képe. Figyelemfelkeltő volt Csernus új könyvében számomra az is, hogy pl. azokról az anyákról, akik egyedül nevelik a gyereküket, gúnyosan írja, hogy talán találnak egy apapótlékot, mint a Hollywood-i filmekben.. De megoldást nem ad. Miért baj az, ha tud valaki hinni valamiben? És ha igen, és neki megadatik a happy end ? Irigy rá? Vagy mit akar? Szóval összességében én szkeptikusan állok Csernushoz, mert mások ismerete mellett az önismerete nem követi ezt.
 
Kategóriák: Cikkek Cimkék: média, párkapcsolat, pszichológia



