Ízelítő egy olvasói levelemből
Tisztelt Gazdag Enikő!
Családi problémával kapcsolatban kérném a hozzáértő tanácsadását, mert én úgy érzem, tanácstalan vagyok kicsit.
Egy 20 éves budapesti lány vagyok, félárva, apámmal élek együtt, aki lelkész. Ehhez még hozzájön az a tény, hogy kései gyermek vagyok, apám 60 éves elmúlt.
Párkapcsolatban vagyok, már egy jó ideje, azelőtt is volt több éves kapcsolatom. A gondom az, hogy eddig titkoltam apám előtt a szexuális életem meglétét, a párommal való együttalvásokat, stb. Magyarul mindazt, ami szexuálisan egy párkapcsolat része.
Apámmal szemben egy úgymond „álarcot” állítottam fel, azonban az utóbbi időben ezt egyre nehezebben viselem el. A hazugságaim súlyát, tudva ezzel azt, hogy Őt becsapom, a páromat meg szexuális téren nem vállalom fel. Ez nagyon rossz érzés, és egyre inkább azon gondolkodom, be kellene vallani az igazat az apám felé. Ha ez egyszerű lenne, rögtön megtenném, de ugye hivatása miatt a konzervativizmus megléte nő, a viselkedésem teljesen szembenáll az Egyház tanításaival, stb. Félek az apám reakciójától, főleg azért is, mert csak én vagyok neki (egyke vagyok és mint írtam, édesanyám meghalt), így nem tudom, hogy mi lehet egy ilyen vallomás-csomag következménye. Azonban úgy érzem, nem vagyok így szabad, mert ilyen dolgok korlátoznak le.
Szeretném felvállalni a valós életemet, azt, amilyen tényleg vagyok…amibe ugye a párommal történő dolgok is beletartoznak. Tudna erre valami tanácsot adni, hogyan is lehet nekikezdeni egy ilyennek? Hogy lehet egy szülő-gyermek konfliktust 40 év differenciával és világ-, vallásnézeti különbségekkel megoldani? Kérem, ha tud, adjon tanácsot nekem. Nem akarok rossz lépést tenni, mert bár tudom, vallomásommal mindenféleképpen bánatot okozok, mégis a legmegfelelőbben (a helyzethez képest) akarom elmondani a történetet az apámnak. Szeretem Őt, de szeretném a saját életemet is élni, nem pedig a vallási tanításoktól függeni és korlátozva lenni…
Kedves „F”! Levelét olvasva, úgy érzem, hogy a lelke mélyén már Ön tudja mi a helyes döntés, lépés ahhoz, hogy „szabad” lehessen.
Egyrészt Ön egy fiatal nő, akinek az az életfeladata ebben a korban, hogy keresse az útját, kialakítsa a saját értékrendjét, mi az, ami Önnek helyes, és mi az, ami helytelen, tehát alakul az identitása. Ez csakis az Öné, és minden olyan érték, elv tartozik ide, amely szerint él, pl. a párkapcsolat is. Ön nem pap, nem tartozik az identitásához a vallási kikötések, konvenciók, maximum annyira, amennyire a neveltetésében ez fontos volt, tehát Ön nem köteles ezekkel azonosulni, csak annyira amennyire Ön ezt helyesnek érzi.
Édesapja más személyiség, másfajta elvek alkotják az identitását, amelyek szerint él. Viszont mindenkinek joga van a saját értékeit vallani, kiállni értük, ettől leszünk erősebbek, és ezáltal tudjuk a saját utunkat járni. Továbbmenve mindkettőjüknek el kell fogadni a másik nézőpontját, véleményét, tiszteletbe kell tartani, de csakis a sajátunk szerint érdemes élnünk.
Tehát ne féljen attól, hogy mit fog szólni az édesapja, vagy mit gondol, azt fogja gondolni, amit jónak lát, de ez csakis az Ő véleménye. Ön meghallgatja, tiszteletben tartja, de joga van ahhoz, hogy kivívja vele szemben a jogot arra, hogy magának is lehessen magánélete, olyan, amilyet jónak lát.
Mondja el nyugodtan az édesapjának, hogy milyen a párkapcsolata, hol tartanak a párjával, mit várnak egymástól, mik a terveik, mindenről beszéljen őszintén. Ami ellenérzés vagy ellenvélemény jön az édesapjától, arról tudja, hogy az őbenne van, tartsa tiszteletben, de ne befolyásolja Önt abban, hogy a saját útját járja.
Valamiért pap lett az édesapja, fontosak neki a konvenciók, amelyekhez ragaszkodik, valószínűleg részben „kapaszkodók” neki, de ez már az Ő története, hogy miért így él. Ön élhet másképp, joga van hozzá.
A másik gondolatmenet ami felmerült bennem az, hogy igaz, hogy a leveléből nem derül az ki, hogy mi történt az Ön édesanyjával és mikor, viszont érzek egy kis „törést” Önben, hogy a mintát, ami a Nőiességről szól, Önnek magának kell „kitapogatnia” és a helyére raknia. Ráadásul édesapja sem a „hagyományos” férfi szerepet mutatja, így még inkább szüksége van Önnek párkapcsolatra, ahol próbálgathatja a Nőséget, nem hiába volt már többéves kapcsolata korábban is. (Mindezeket szintén megoszthatja az édesapjával).
És én úgy érzem, hogy Ön nagyon jó úton jár, jól érzi, hogy mire is van Önnek szüksége, keresi az őszinteséget, és ez értéknek tekinthető. Ne adja fel, álljon ki ezekért a dolgokért, vállalja bátran, és ha édesapja is látja Önben az Erőt és az Elszántságot, el fogja fogadni, hogy Ön már felnőtt Nő.