Egy kedves párunk írta köszönetképpen nekünk, hogy mennyire jól összekovácsolódtak a segítségünkkel.

By 2015.02.28. július 30th, 2020 Blog

„Hihetetlenül boldog voltam, amikor Andrással megismerkedtem. Nem sokkal később már azt is tudtam, hogy Vele szeretném leélni az életemet: családban, gyerekekkel.

Belevágunk a „babaprojektbe”. Egy évnyi próbálkozás után fordultunk orvoshoz és vizsgáltattuk ki magunkat, miért nem sikerült még teherbe esnem. Az eredmények alapján kiderült, mindkettőnknél problémák állnak a természetes fogantatás útjába. Gyermekünk kizárólag lombikprogram segítségével születhet.

A procedúra első lépéséig már el sem jutottunk: András közben rájött, hogy Ő valójában NEM AKAR GYEREKET!

Értetlenül, kétségbe esetten álltam a dolog előtt, miközben folyamatosan kerestem a választ és a megoldást. Egy interneten olvasott, a miénkhez igen hasonló esetet követően párterápiára jelentkeztünk.

A hónapokon keresztül tartó beszélgetések során megéltünk és megtanultunk sok mindent: személyiségfejlesztő, önismereti tréning egyben; a párunk alaposabb megismerése; a világról, jövőről alkotott elképzelésünk, vágyaink kirajzolódása; a másik és saját magunk személyes szférájának tiszteletben tartása; az egyéni sajátosságok elfogadása; a türelem.

Az egyébként ideális párkapcsolatok alakulására is építő hatása lehet!

Az életben vannak mélységek és magasságok. Mi éppen a másodikat éljük, tanulva az elsőből. Belevágtunk a hosszadalmasnak tűnő lombikprogramba, bízva a legjobbakban!”

Leave a Reply

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial