Múlt hét kedden (2010. 05. 25-én) meghívtak a TV2: FEM3Boszorkánykonyha c.  műsorába, Féltékenység témakörben, ahol sztárvendégekkel kellett arról beszélgetnem, hogy vajon hol a határ a féltékenykedésben, meddig “normális”, szükség van-e rá, stb.

Mit gondolok a féltékenységről?

Egyrészt úgy gondolom, hogy a féltékenykedő félnek elsősorban önmagába érdemes néznie, ha féltékeny a párjára, és a következő kérdéseket tegye fel: kire vagyok féltékeny? Miért? Általában olyan értékek jelennek meg ilyenkor válaszként, amelyet a féltékenykedő fél úgy érez, hogy ő nem képvisel, nem hordoz, pl. ha szépnek látja a “csábítót”, önmagát nem érzi szépnek, ha okosnak érzi a “vetélytársat”, akkor önmagát nem érzi elég okosnak, stb.

Az első lépés mindenképen az lehet, ha rendbe jön önmagával az illető, elfogadja saját magát, úgy, ahogy van, és akkor nem vágyik más “tollaira”. önmagát látja “OK”-nak. Ezen az úton komoly önismereti munkát kell végezni, de megtérül a befektetés, az élet minden területére rányomja a bélyegét az önelfogadás.

Másrészt – a féltékenységre visszatérve – amennyiben valóban van ok a féltékenységre (megcsalás is történt),  érdemes a “megcsalt” félnek számbavennie, megválaszolnia a következő kérdéseket: mennyit jelent neki a kapcsolat, milyen hosszú múltjuk van a párjával, mi köti össze őket, (összeköti-e egyáltalán még őket valami?),  és mindezek alapján, akarja-e még folytatni a kapcsolatot, esetleg megpróbálni a párjával rendbehozni (akár párterápia segítségével is), feltárni  a miért-eket, az okokat, avagy le szeretné zárni a kapcsolatot, de előtte esetleg szeretne tudatosítani bizonyos dolgokat: mi vezetett idáig, legközelebb elkerülhető-e, hogyan, stb?

Mindezekben a témákban készséggel állok az érdeklödők rendelkezésére, várom a megjegyzéseket. 🙂