Miért van az, hogy az emberek másképpen reagálnak ránk, az érzéseinkre, mint ahogy azt mi tennénk, vagy elvárnánk tőlük? Hogy lehet az, hogy, ha valaki érzelmileg megérintődik, menekül, bezárkózik vagy nem mondd semmit?

Rémisztő a szeretet

Gyakran fordulnak hozzám klienseim azzal a kérdéssel, hogy szerintem az a bizonyos másik miért reagál úgy, ahogy, nem értik meg őt, visszautasításnak élik meg  gyakran a reakcióit.

Pl.: Egyik férfi kliensem szerelmes lett, a párja ugyanígy érzett iránta, a hölgy már sokkal előrébb járt, várta az udvarlást, az érzelmi megnyílást. A férfi  pedig azt nyilatkozta, hogy őt megrémíti ez az érzés, mert olyan jól elvolt egyedül, és úgy érzi ettől az érzéstől darabokra hullik a szépen felépített élete. Később megértettük a terápiában, hogy ő gyerekkorából azt a mintát hozza, hogy a szeretet majdnem egyenlő a függőséggel, hiszen őt érzelmileg gyakran zsarolta az egyik szülője, így ha “szeretek valakit, kiszolgáltatott leszek neki, függeni fogok tőle, ő fogja meghatározni az életemet.” Ezért számára rémisztő a kötődés, mert önmaga fenyegetettségét éli meg benne. Tehát ez a reakció nem a hölgynek, vagy a hölgyről szól, hanem az ő gyerekkori sérüléseiről.

Az ignorálás

Egy másik női kliensem beleszeretett egy férfiba, aki nem vállalja fel őt. Évek óta tart a kapcsolat, a hölgy élete kizárólag a férfi körül forog, egy munkahelyen dolgoznak. Azt érzi megoldásnak, hogy elmegy máshova dolgozni, mert csak így tud saját magáért kiállni, hogy ellenáll a “kísértésnek”, kvázi minden kapcsolatot felszámol a férfival. Nem azért, mert nem szereti őt, hanem, mert annyira szereti, hogy a saját érdekében, hogy ne “őrölje” fel az érzés, ignorálja a kapcsolatot. A férfi majd hiheti azt, hogy “hátat fordított” neki a nő, visszautasította őt, holott ez pont nem őróla szól, és pont az ellenkezőjéről. Az másik kérdés, hogy valóban a munkahelyváltás segíthet-e neki, de a terápia a megoldási módok kereséséről is szól.

Üldöző és menekülő párok

Párterápiában gyakran a párok üldöző – menekülő pozíciót vesznek fel, és ez a szerep cserélődhet is közöttük. Az egyik, általában a hölgy, (de nem mindig), az, aki kimutatja az érzéseit, folyamatosan ventillálja őket a férfi felé, és, akár még elvárások nélkül is, a másik oldalon ez bezárkózást idéz elő. Miért? Mert a férfinak nehéz megnyílnia, nem ismeri fel és nem tudja címkézni a saját érzéseit, és ettől még “rosszabbnak” érzi saját magát, hogy a másik megadja azt, ami neki nehéz, és akár nem is érti ezt az egész érzelmi kérdést.

Az elvárások a hölgy részéről, hogy pl.: “Igazán udvarolhatnál nekem…” még erősebb ellenállást okoznak. Mert a férfi: “Ha elvárás érkezik felém, csak azért sem csinálom, még ha akár lenne is kedvem megcsinálni.”

Az ilyen párokat meg kell tanítani “jól” kommunikálni egymással, apró elemekre lebontva a kommunikációt, hogy ki mit értett a másik reakciója alatt, és az hogyan hatott rá.

Egy-egy egyszerű mondat óriási konfliktusokat okozhat. Pl. “Hoztál a boltból tejet?” (Érdeklődik a nő.) “Már megint parancsolgatsz!” (A férfi azt érzi, hogy ő rossz, mert nem hozott tejet, tehát számonkérésnek értette az egyszerű érdeklődést.)

Gyerekkori sérülések

A jelenben megjelenő konfliktuskezelési módok (hárítás, ignorálás, bezárkózás, üldözés) mind a gyerekkorban gyökerező, ott megtanult minták. Az “itt és most”-ban a problémás helyzetek, a múltra való reakciók, kevéssé szólnak a jelenről.

Akit gyerekkorában komoly érzelmi sérülések, traumák érték, ez befolyásolja később a kötődését a szoros kapcsolataiban. Számára gyakran a szeretet, az, hogy őt szeretik, vagy ő kezd megszeretni valakit, rémisztő, és aszerint reagál erre, ahogyan gyerekkorában meg tudta óvni ettől saját magát. Pl. ha elhagyta őt az anyukája, a számára jelentős érzelmi személy elől, komoly konfliktus esetén szintén elmenekül, ignorálhatja őt.

Akkor tudnak ezek a személyek “gyógyulni” a sérüléseikből, ha dolgoznak saját magukon és a konfliktus megoldási készletüket bővítik, továbbá elhiszik saját magukról, hogy szerethetőek, elég jók mások számára, és a szeretet nem rémisztő, hanem egy gyönyörű érzés, amitől csak több lesz az életük. A megnyílás is lehet számukra új minta, ahogyan tudnak közeledni majd embertársaik felé, és ezáltal intim emberi kapcsolatokat kialakítani és működtetni.

Gazdag Enikő