Manapság egyre több olyan pár él együtt, ahol a férfi nem akar gyermeket, a nő pedig mindennél jobban vágyik rá. Visszavonhatatlan döntés, vagy átváltoztatható elhatározás? Erre keressük a választ.
Amikor először beszéltem Tamásnak a gyermekek utáni vágyamról, úgy csinált, mintha süket volna. A második alkalommal annyit fűzött a dologhoz, hogy hagyjam abba a bohóckodást, mert ez egyáltalán nem vicces. Körülbelül a tizennyolcadik, a témában indított offenzívám végére értette meg, hogy ez nem holmi móka, sem pedig pillanatnyi agyrém, hanem, komoly, mély elhatározás a részemről. De ő csak egy kemény, megingathatatlan nemmel felelt. Minden alaklommal, mikor egy várandós nőt vagy egy babakocsit láttunk az utcán, félrehúzott szájjal sóhajtott, hol undorral, hol pedig bűntudattal. Kétségbeejtő egy helyzet! Ekkor minden felháborodásom, és haragom ellenére, igyekeztem őt megérteni. Biztos voltam benne, hogy ha a félelmével szembenézne, elérhetném, hogy igent mondjon.
Alexandrának, hogy ezzel a kifejezéssel éljek, jók voltak a reflexei. Pár év múlva már ő tolta a babakocsit, boldogabban, mint valaha.
Annak, hogy a férfi nem akar gyermeket, számos oka lehet. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, elsősorban párunkat kell ismerni, még jobban megismerni, és megérteni.
Szennyezettség, ózonlyuk, kerge-marha kór, madárinfluenza, háborúk, pénztelenség, pici lakás, karrier, a sort még napestig folytathatnám. Ezeket a kifogásokat, azonban könnyű hatástalanítani. Ha van füle, akkor a férfi meghallja, hogy a gyerekeknek a legjobban arra van szükségük, hogy nagyon szeressék őket. A többi részletkérdés és ez tényleg ennyire egyszerű.
A nő születésekor bölcsességet kap ajándékba, útravalóul. Minden nő. Nincs kivétel. Ezt a bölcsességet tudni és merni kell használni. Ahhoz, hogy az elutasító nem igenné szelídüljön, beszélgetni kell párunkkal, meg kell értenünk őt, belülről kell őt érezni. Azoknál a pároknál, ahol a kommunikáció folyamatos, és oda-vissza átjárható, ez a probléma könnyen orvosolható.
Lássunk csak pár példát, -a teljesség igénye nélkül-, hogy valójában miért nem akar egy férfi apává lenni, mi van a lelke mélyén úgy igazán.
„Egy kölyökkel az életünkben vége a nyugalmas hétvégéknek, a picitől nem lehet aludni, fel kell kelni éjszaka, minden nap suliba kell vinni, na nem, ebből nem kérek”- közölte Gergő. A felelősség súlya és a szabadság elvesztésének mumusa rémítette meg annyira a férfit. Sokan szentül hiszik, hogy egy kisgyerek érkezése fenekestül fordítja fel a család addigi békés életét, pokollá változtatva azt. Pedig jó szervezéssel, következetes hozzáállással erről szó sincs. A gyermek a család része, és nem a család a gyermek része. A picurinak meg kell tanulnia beilleszkedni az új környezetbe. Ahhoz, hogy mindez kivitelezhető legyen, rengeteg beszélgetésre, a feladatok megosztására van szükség. A felelősség így négy vállon nyugszik, ketten vannak rá, férfi és nő. A szabadság pedig megmaradhat, ha mindketten biztosítanak a másik számára egy gyermek nélküli órát minden nap, amikor az csak magával foglalkozik, és feltöltődhet. Segítséget ill. gyermekfelügyeletet pedig merni kell kérni, hiszen minden párnak szüksége van arra, hogy csak kettesben legyenek néha.
Figyelmesnek lenni, figyelni a másikat, mire van szüksége. Ez a titok nyitja. Mikor a férfi este hazatér fáradtan a munkából, nem a feleség nyűgjeit akarja hallani a gyermekkel. Akkor melegségre, mosolyra, odafigyelésre vágyik, és valószínűleg egy félóra, óra múlva, már ő kérdezi meg, hogy telt a nő napja. Legyünk türelmesek! Hogyan lehet mosolyogni, mikor egész nap üvöltött a gyerek és holt fáradtak vagyunk? Csak elhatározás, nézőpont változtatás kérdése az egész. Akarom, nem akarom. Adjon erőt az, hogy jó házasságban élni, olyan otthont teremteni, ahová jó hazatérni, nem egyszerű, de ha sikerül, attól boldogságban lehet élni, akár egy életen át.
Néha a leendő apák attól rettegnek legbelül, hogy nem lesznek jó apjuk születendő gyermeküknek, nem fogják tudni úgy felnevelni, ahogy szeretnék. Ez általában a túl jó, vagy a túl rossz példa miatt van, amit a saját édesapjuk állított eléjük. Tökéletes apa nincs. Ilyenkor finoman, doppingolni kell egy kicsit a jövőbeli apa önbizalmát, hogy azért választottuk őt, mert biztosak vagyunk benne, hogy boldoggá tud tenni és fel tud nevelni egy gyereket. Ez sokszor segít, főleg akkor, ha biztosítjuk róla, hogy mellette állunk, számítunk rá, minden döntést együtt hozunk meg, és ahhoz is tartjuk magunkat. Így például ha elhatároztuk, hogy altatáskor a kiságyba tesszük a gyereket, akkor nem cipeljük át őt a hitvesi ágyba, ha az apa épp dolgozik és nincs otthon, azzal a felkiáltással, hogy úgyse látja, vagy hogy sír a gyerek. A következetesség az egyik leglényegesebb dolog, bizalmat nyújt a párnak, közelebb kerülhetnek ezáltal egymáshoz, arról nem is beszélve, hogy a gyereknek is biztonságot ad. Brúnó egyértelműen elutasította a gyermekvállalást. „Az apámról csak rossz emlékeim maradtak, a verések, a gyűlölet, a harag az arcán mikor rám nézett. 16 évesen elmentem hazulról, és soha nem láttam őt viszont. Számomra elképzelhetetlen, hogy életet adjak egy gyereknek, annyira félek, hogy ugyanazokat a hibákat követném csak el, és fájdalmat okoznék neki, amit túl jól ismerek.”
Barátja, Miklós arról mesélt, hogy hiányzik az apai minta az életéből. Őt az anyukája, nagyanyja és a nővére nevelte fel, az édesapja elhagyta őket, mikor 3 éves volt. Így fogalma sincs, hogy milyen egy apa, vagy hogyan lehet jó apává válni. Szerinte felesleges gyereket vállalni egy nővel, akitől pár éven belül úgyis elválna. Mindkét barát esetében a születendő gyermek csak saját magát juttatja eszébe, azt a helyzetet, amit ő nem akar újraélni. Ha szembe tud ezekkel a félelmekkel nézni, túl tud rajta lépni, akkor az esetek többségében sikeres családapákká válhatnak. Őket tilos siettetni, vagy válaszút elé állítani. A legjobb fegyver ilyenkor a türelem, megértés, és a beszélgetések.
A féltékenység erős érzelem, a szeretet testvére. A nő válasza arra a kérdésre, hogy az égő házból kit mentene ki a gyerekét, vagy a férjét, egyöntetű. Az hogy a gyereket. László erre pedig egyértelműen azt reagálta, hogy ő olyan nővel szeretne élni, aki őt mentené ki. Ő nem akar osztozni senkivel a párján, még a saját gyerekével sem. Ez, ahogy ő mondta, beteggé tenné. Fentebb már említettem, hogy nem a gyerek van a családért, hanem fordítva. Így régen rossz, ha a társ helyét, ha szimbolikusan is, de a gyerek veszi át. Sok férfi elhanyagoltnak, félredobottnak érezné magát, akitől az új jövevény elvette jogos helyét, letaszította őt trónjáról. Ez visszavezethető megint csak a rossz emlékekre, mikor a férfi családjába kistestvér érkezett, és így vele anyukája többé már nem úgy viselkedett, mint azelőtt. Felnőttként esze ágában sincs újra élni ezt az egészet. Persze ez nem tudatos reakció, így ha képes ezt felismerni, a nem igenné válhat. Sajnos sok esetben pedig mi nők tehetünk arról, hogy párunk úgy érzi, csak a gyerekkel foglalkozunk, ő már csak egy megtűrt senki. Ezen változtatni kell, mosolyogva hazavárni, vele lenni, együtt élni, nem pedig egymás mellett.
Végül, de nem utolsó sorban tényleg a férfi nem akar gyereket? Tegyük fel magunknak a kérdést, és füleljünk legbelül, mi is az igazi válasz. Az nem úgy van, hogy csak olyan férfiba botlunk, és szeretünk bele, aki nem akar gyereket. Ez nem véletlen. Talán a férfi visszautasítása tükör a nő számára, melyben az anyasághoz fűződő viszonya tárulkozik fel. Sok nő a férfi erős „nem”- je mögé bújik, pedig a mélyben ő maga retteg attól, hogy valóban anyává váljon.
Amit pedig a legnagyobb elkeseredésünkbe sem szabad megtennünk, hogy a férfi háta mögött hozzuk meg a döntést, azaz a tudta nélkül titokban nem védekezünk, nem szedjük tovább a fogamzásgátló tablettát, hazudunk. Ezzel a lépéssel valószínűleg teherbe esni lehet, de kapcsolatot építeni, családot alapítani nem. Ez az egyik legfelelőtlenebb dolog, amivel a gyermekünket kárhoztatjuk csonka családban való nevelkedésre, vagy egy olyan családra, ahol őt csak az egyik fél akarta.
Schütz Gabriella
Véleményem szerint annak, hogy egy férfi nem akar gyereket a párjától, megszámlálhatatlanul sok oka lehet (szabadság elvesztésétől való félelem, saját apjával való kapcsolati zavar, stb.), de nem ezt tartom a probléma fő okának. A legfőbb baj az, hogy ezek a kifogások „korlátok”, amelyeket azért emel az illető, hogy ne kelljen szembenézni valamivel, amit számára a gyerekvállalás jelent. Hogy mit jelent valakinek gyereket vállalni, teljesen egyéni: szólhat ez a döntés a felelősségvállalásról, az apaságról, a kapcsolat további fejlődési lehetőségéről, a személyiség érettségi szintjéről, stb. Szakemberként ezeket a kérdésköröket világítom meg, hogy az illető életében milyen törések, traumák okozzák ezeket a blokkokat, amelyek akadályozzák az apaság vállalását.
A másik rejtett probléma oka a férfi részéről a kapcsolattal való elégedetlenség lehet. Érezheti úgy, hogy a gyerekvállalás „véglegesítené” a kapcsolatot, amelyre ő még nem készült fel, vagy a nem biztos a választásának a helyességében.
Ha a nő őszintén szembenéz önmagával és a kapcsolattal, általában helyesen érzi, hogy a probléma hol és kiben gyökerezik. A két fél közötti kommunikáció sokat segíthet, de egy bizonyos szinten túl muszáj szakember segítségét kérni, ha úgy érzi a pár, hogy együtt szeretnék ezt a problémát megérteni.
Úgy gondolom, hogy mivel a mai világban nagyon elterjedt az, hogy nők egyedül maradnak egy gyerekkel vagy többel, válás után, vagy az, hogy nők egyedül vállalnak gyereket, ez is egy alternatíva lehet, amelyet számításba kell vennünk. Ezért azt is fontosnak tartom, hogy a nő mindezek ismeretében, tudatában döntsön, még akkor is, ha a párja mindenben támogatja őt.