Nagyon gyakori a hozzám forduló párok esetében a belépő “harmadik” a kapcsolatukban. Általában akkor “fér be” két ember közé még egy fél, ha van “rés” a pár között.

Ennek a “résnek” számtalan oka lehet, pl. nem őszinték egymással a párok, csak a “felszínen” kommunikálnak, meg nem oldott konfliktusaik vannak, vágynak valamire, ami úgy érzik hiányzik a kapcsolatukból, stb.

( A példánál felhasznált nevek, számok, adatok csak kitalációk, ezért bármilyen egyezés valós személyekkel csak a véletlen műve! Az egyezőségből kialakított bármilyen következtetések és állítások hamisak, azok valóságtartalma megalapozatlan! )

Párterápia – Eset 1.

Marika & Tamás

Párterápia - Eset 1.Marikának és Tamásnak két kisgyerekük van, 18 éves koruk óta együtt vannak, 36 évesek. A gyerekek születése után Marika 6 évig otthon volt, csak a családdal foglalkozott, kissé “beszűkült” életet élt.

Férje, Tamás rendszergazda egy cégnél, a főiskolát nem fejezte be, Marikával ellentétben, aki diplomás. Ezt a feleség nehezményezi, úgy érzi, hogy a férje befejezhette volna az iskolát, és akkor “többre” vitte volna, többe keresne, és a családnak is több jutna.

Időközben Marika visszament 4 órában dolgozni, úgy érzi, hogy az ő elsődleges feladata a gyerekek ellátása, a férjéé az anyagi javak megteremtése.

Marika hordja a gyerekeket különórákra, a kisfiát focizni, ahol közelebbről megismerkedett a fociedzővel, és szerelmi kapcsolatba bonyolódott vele. Erősnek, határozottnak, a szakmájában szakértőnek látta Marika a férfit, és ez vonzotta hozzá.

A kapcsolat viszonylag hamar (1-2 hónap) után napvilágra került (Marika vallotta be Tamásnak), és ezután befejeződött, és néhány hónap múlva kezdett a pár hozzánk párterápiába járni.

A párterápia során feltártuk, hogy mikor kezdődhettek a problémák a kapcsolatukban, feltehetőleg a gyerekek születése után, ami felhozott egy régóta jelenlévő problémát (Marika nagyobb igénye a továbbtanulásra, egzisztenciára), továbbá a pár tagjai kevés tapasztalattal rendelkeznek a párkapcsolatok területén, hiszen nagyon korán összekerültek, és nem volt idejük másokkal is ismerkedni.

Ennek hiányában a pár két tagjának kevés összehasonlítási alapja van, nem tudja, hogy vajon akivel együtt van valóban a megfelelő partner számára. Továbbá az egyik vagy mindkét fél hiányolhat bizonyos tulajdonságokat a másikban, amit ha “kívül” megtalál, vonzó lehet a számára.

Nélkülözhetetlen a kellő önismeret ahhoz, hogy lássuk ki a megfelelő partne számunkra, és melyek azok a hiányosságok, amelyeket tolerálni tudunk.

Visszatérve a példára: kiderült az is a párterápia során, hogy mit keresett Marika kívül egy másik kapcsolatban, mi az, amit úgy érzett, hogy nem kap meg Tamástól, és tudatosult benne az is, hogy a gyerekek születése milyen változás hozott az ő életébe, és a kapcsolatukban, és hogyan lehet egymásra is időt fordítani a gyerekek mellett is, és miért fontos ez.

Tamásnál is megindult a feldolgozása a megcsalásnak, benne is tudatosultak az őket eltávolító tényezők, és elkezdett az érzéseit kifejezve kommunikálni a feleségével.

Pár ülés után javult a pár között a kommunikáció, az együttműködés, elkezdtek tudatosan rálátni a saját párkapcsolati életükre, és sok esetben most már egyedül képesek kezelni a felmerülő konfliktusaikat.

Ők egy pozitív példa arra, hogy hogyan lehet egy megcsalás után is “felállni” egy párnak, és hogy nem a régi, nem jól működő állapotba kell visszatérniük, hanem egy magasabb szintre, ahol képesek együtt kezelni a problémáikat.

Gazdag Enikő pszichológus