Kedves Enikő! Édesanyám a Kislányomhoz (és vice versa) való túlzott ragaszkodása miatt fordultam Önhöz, mert teljesen tanácstalan vagyok, mit tegyek. Kislányom 21 hónapos. Férjemmel abszolút boldog, harmonikus házasságban élünk hármasban. Édesanyám tőlünk 150 km-re lakik, mégis kislányunkkal való kapcsolata számunkra mára már „nem egészséges” nagymama-unoka kapcsolatnak tűnik. Édesanyám férjével (nem az édesapám) nem igazán harmonikus a házasságuk, szinte teljesen kihült… Édesanyámmal való kapcsolatomat talán úgy jellemezhetném, hogy ambivalens. Kislány koromban rendkívül erős volt a kötődésünk egymáshoz – pláne, hogy szüleim válása után sokáig egyedül nevelt – majd az én részemről az évek múlásával, baráti-szerelmi kapcsolatok alakulásával inkább lazult ez a kötődés, ráadásul nekem a személyiségem Hozzá képest – talán „hűvösebbnek” , sokkal „földhözragadtabb”-nak mondható. Életre valóbb énem miatt talán az Ő részéről van egy kis versengés is. Mint Édesanyához, természetesen nagyon ragaszkodom, szeretem, de viszonyunkra nem igazán mondható, hogy bensőséges, egyáltalán nem „barátnői viszony”. Kislányomhoz születésétől kezdve rendkívül erősen ragaszkodik. Egyszer két hétig Nála volt a lányunk, de, úgy, hogy 3 naponta látogattuk. A második látogatáskor a lányunk már inkább Hozzá bújt, velünk nem annyira törődött. Ezután a két hét után a gyermek nagyon nehezen fogadott el újra engem, nála is kialakult a túlzott ragaszkodás a Nagymamához. a Család, nem hármónkból, hanem négyünkből áll: mama-papa-a Nagymama-és Ő, a gyerek – a Nagymamától való jelentős távolság ellenére is! Édesanyám folyamatosan keresi az alkalmat a gyerekkel való együttlétre, kizárólag nélkülünk. Korábban csak Édesanyám, de ma már a gyermek számára is zavaró, ha más is jelen van együttlétükkor. Úgy tűnik, hogy teljes mértékben ki akarja sajátítani a gyereket és Ők ketten alkotnak „egy párt”. Kérdésem az, hogyan lehet ezt kezelni, anélkül, hogy Édesanyámat megfosszuk az unokájától, a gyereket a nagymamájától, de annak veszélye nélkül, hogy a gyerek szerintünk káros intenzitású kapcsolatban sérüljön és jóvátehetetlen folyamatok induljanak meg benne. Ráaádul szeretnénk második gyermeket is és félő, hogy akkor végleg megerősödhet a természetellenes párosuk Segíthet-e a gyermek közösség (pl. játszóház, óvoda)? Az az út sajnos nem járható, hogy a nagymamát szembesítsük az általunk kifogásolt vonzódásával, mert abszolút sértésnek venné…
Kedves Anyuka!
Levelét olvasva és átgondolva a következő kérdések merültek fel bennem (a gondolataimat megpróbálom vázlatosan, pontokba szedve leírni, ahogyan, és amilyen sorrendben felmerültek bennem, mert úgy érzem ezek a témák adják a vázát, gyökerét az Ön problémájának):
– Ezt írja: „nem egészséges” nagymama-unoka kapcsolatnak tűnik”- Mit jelent Önnek, hogy nem egészséges nagymama-unoka kapcsolat? Hol van leírva, hogy mi az egészséges, vagy mi nem? Mindaz „egészséges” és elfogadható, amit én annak tartok, erre nincs szabály, legfeljebb a fejünkben elképzelések, de ezek rugalmasak, változtathatóak, az adott helyzet függvényében átírhatóak. Tehát ami biztos, hogy nem egészséges, azt egyértelműen tudjuk, pl. ami kárára válik egy gyereknek (bántalmazás), de egy kapcsolat káros volta nem igazolható ilyen egyértelműen, maximum évek múlva hagy lenyomatot a személyiségben, ha hagy egyáltalán.
De az anyák mindig elfogultak, sokféle érzelem befolyásolja őket, akár a féltékenység is, és nem reális, sőt kifejezetten szubjektív, amit lát vagy látni szeretne, ezért nem is ítélkezhetnek ilyen messzemenően, és nem tudhatják, hogyan fog a gyerekben „lecsapódni” egy mélyebb nagymama-unoka kapcsolat. Lehet, hogy csakis profitálni fog belőle a gyerek, sőt még az anya is, mert azt az időt, amit a nagyival tölt a gyerek, kihasználhatja hasznosan az anyuka: magával foglalkozik, sportol, szépítkezik, vagy bármit, amiből erőt meríthet..
Azt javaslom Önnek, hogy próbálja pozitívan felfogni a mélyebb kötődést az édesanyja és a gyereke között, és azt az időt, amíg ők együtt vannak, fordítsa az Ön javára, sőt, ha szeretnének még egy babát a férjével, még könnyebb lesz Önnek így, kicsit „leveszik a terhet a válláról”.
Minél többb emberrel teremt kapcsolatot egy gyermek, annál gazdagabb lesz a személyisége, sőt a közösségre (játszótér, bölcsőde, stb) kifejezetten szüksége is van az egészséges személyiségfejlődés vonatkozásában.
– Ambivalens kötődésnek jellemzi az Ön viszonyát az édesanyjához, és erős kötődésnek jellemzi gyerekkori viszonyukat. Ezt teljesen reálisan látja, viszont ugyanezeket az érzéseket „viszi” tovább most és látja bele az édesanyja-gyermeke kapcsolatába. Ugyanazt a mély kötődést véli felfedezni köztük, mint amit Ön élt meg, viszont arról egyáltalán nem ír, hogy milyen az Ön saját kapcsolata gyermekével? Mély vagy nem mély? Féltékeny egy olyan mély kötődésre, amelyet Ön úgy érez, hogy nem teremt meg, vagy nem teremtődik meg?
Azt javaslom Önnek, hogy kicsit fordítsa a figyelmét saját magára, figyelje meg a kapcsolatát gyermekével, és amit hiányol, azt próbálja megélni, és kicsit „lazábban” (vagyis a fókuszt kicsit másra irányítani) felfogni a nagymama-unoka kapcsolatot.
-Többször olvastam levelében, hogy a rideg és szenvedélyes érzelmi ellentétpárt (nem ellentétpár, de az Ön felfogásában annak tűnik) gyakran használja. Miért? Feltételezem, hogy Ön megéli az egyik pólust, pl. a „rideget” és nem éli meg a másikat, „szenvedélyest”, ezért „bántja” Önt, ha ezt az ellentétet véli felfedezni, mert Ön úgy érezheti, hogy nem képes megteremteni a másikat. Keresse meg saját magában a „szenvedélyes” énjét, élje meg, próbálja az érzelmeiben a szenvedélyességet felfedezni, és kevésbé fogja a külvilágban zavarni ez az érzés.
– Sokszor olyan érzésem támad, mintha Ön úgy érezné, hogy a gyermeke „tudatosan” kötődik és választ. Egy ilyen kis gyerek még „csak” megél dolgokat, eseményeket, teljesen természetes, ha olyan embereket is besorol esetleg a családba, akikkel gyakrabban találkozik vagy valamilyen érzelmi kapcsolat fűzi hozzájuk. Nem lehet nekik meghatározni, hogy kinek „kell” szigorúan a családba tartoznia, ő akár még a családi kutyust is besorolja.:-)
Továbbá miután 2 hetet töltött a nagyinál, természetes, hogy hat rá, és feldolgozza az érzelmi élményt. Meg kell hagyni számára, hogy megéljen, feldolgozzon eseményeket, és a helyére rakja. Ebben segíthet neki, elmagyarázhatja, hogy a Nagyinak mi a szerepe, hogy az Ön édesanyja, stb. Bármi, amit Ön gondol.
– Azt, hogy egy nagyszülő „sztárolja” az unokát, szintén teljesen természetes, hiszen a nagyszülőknek ez a dolguk, kevesebb felelősséget élnek meg az unokával szemben, már nagyszülőként, viszont több pozitív élményt is. Ezért ne is várja el, hogy a Nagyi fogja nevelni az Ön gyerekét, más szabályok működnek minden emberrel való viszonyban a gyermek szemszögéből… és ő megtanulja, hogy kinél mit lehet, stb.
Összefoglalva azt tanácsolnám Önnek, hogy fogadja el a mélyebb kötődést az édesanyja és a gyermeke között, próbálja pozitív „szemüvegen” át szemlélni, és végezzen egy kis önismereti munkát, különös tekintettel a saját kapcsolataira, édesanyjával, gyermekével, stb.
Minden jót kívánok, Üdvözlettel,Gazdag Enikő