A Ridikül Magazin nyári számában arról beszélgettünk az újságíróval, hogy mások-e a lányos apák, ha igen, miben, és hogyan tudják őket levenni a lábukról a lányaik. Az apák egyik típusa hajlamos lehet rivalizálni a lányával, míg némelyek elfogultak a gyerekükkel. Ez egy különleges kapcsolat, annak sok előnyével. A cikkben erről olvashatunk részletesebben. Jó olvasgatást!
Manapság egyre több olyan pár él együtt, ahol a férfi nem akar gyermeket, a nő pedig mindennél jobban vágyik rá. Visszavonhatatlan döntés, vagy átváltoztatható elhatározás? Erre keressük a választ.
Amikor először beszéltem Tamásnak a gyermekek utáni vágyamról, úgy csinált, mintha süket volna. A második alkalommal annyit fűzött a dologhoz, hogy hagyjam abba a bohóckodást, mert ez egyáltalán nem vicces. Körülbelül a tizennyolcadik, a témában indított offenzívám végére értette meg, hogy ez nem holmi móka, sem pedig pillanatnyi agyrém, hanem, komoly, mély elhatározás a részemről. De ő csak egy kemény, megingathatatlan nemmel felelt. Minden alaklommal, mikor egy várandós nőt vagy egy babakocsit láttunk az utcán, félrehúzott szájjal sóhajtott, hol undorral, hol pedig bűntudattal. Kétségbeejtő egy helyzet! Ekkor minden felháborodásom, és haragom ellenére, igyekeztem őt megérteni. Biztos voltam benne, hogy ha a félelmével szembenézne, elérhetném, hogy igent mondjon.
Alexandrának, hogy ezzel a kifejezéssel éljek, jók voltak a reflexei. Pár év múlva már ő tolta a babakocsit, boldogabban, mint valaha.
Annak, hogy a férfi nem akar gyermeket, számos oka lehet. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, elsősorban párunkat kell ismerni, még jobban megismerni, és megérteni.
Az apás szülés korunk egyik „divatja”. Régebben, sem a kórházak, sem a férfiak, sem pedig a nők nem voltak felkészülve arra, hogy a kisbaba apukája jelenlétében lássa meg a napvilágot. Ma már tízből kilencszer így szülnek a nők, így születnek a gyermekek. Kíváncsi voltam, hogyan láthatja a dolgot egy lélekértő, a pszichológus.
Gazdag Enikővel beszélgettem:
Miért nem akar, akarhat része lenni a születésnek a férfi?
Úgy gondolom, hogy ez teljesen egyéni, hogy a része akar-e lenni, avagy nem. Sok mindentől függ: milyen erős és milyen mély a kapcsolat a feleségével, a férfinak magának milyen születés élménye van, hogyan viszonyul édesanyjához, az apa szerephez, a saját apjához, a kórházhoz, stb. Ez már egy sztereotípia, hogy mi nők úgy gondoljuk, hogy eleve nem bejönni a szülőszobára. Tehát mindenképpen meg kell őt kérdeznünk, hogy szeretné-e, vagy csak a döntő pillanatban kíván-e ott lenni, vagy hogyan kíván részt venni ebben az egész folyamatban. Hagyjuk rá a döntést, és így a kontroll az ő kezében marad. Ezáltal ő is szereplőnek érzi magát a helyzetben. Read More
Ízelítő egy olvasói levelemből
Tisztelt Gazdag Enikő!
Családi problémával kapcsolatban kérném a hozzáértő tanácsadását, mert én úgy érzem, tanácstalan vagyok kicsit.
Egy 20 éves budapesti lány vagyok, félárva, apámmal élek együtt, aki lelkész. Ehhez még hozzájön az a tény, hogy kései gyermek vagyok, apám 60 éves elmúlt.
Párkapcsolatban vagyok, már egy jó ideje, azelőtt is volt több éves kapcsolatom. A gondom az, hogy eddig titkoltam apám előtt a szexuális életem meglétét, a párommal való együttalvásokat, stb. Magyarul mindazt, ami szexuálisan egy párkapcsolat része.
Apámmal szemben egy úgymond „álarcot” állítottam fel, azonban az utóbbi időben ezt egyre nehezebben viselem el. A hazugságaim súlyát, tudva ezzel azt, hogy Őt becsapom, a páromat meg szexuális téren nem vállalom fel. Ez nagyon rossz érzés, és egyre inkább azon gondolkodom, be kellene vallani az igazat az apám felé. Ha ez egyszerű lenne, rögtön megtenném, de ugye hivatása miatt a konzervativizmus megléte nő, a viselkedésem teljesen szembenáll az Egyház tanításaival, stb. Félek az apám reakciójától, főleg azért is, mert csak én vagyok neki (egyke vagyok és mint írtam, édesanyám meghalt), így nem tudom, hogy mi lehet egy ilyen vallomás-csomag következménye. Azonban úgy érzem, nem vagyok így szabad, mert ilyen dolgok korlátoznak le. Read More
