Gazdag Enikő pszichológus, család- és párterapeuta szerint amikor egy édesanya rátelepszik a lányára és megpróbálja irányítása alá vonni a család életét, akkor erős a gyanú, hogy az anyós az élete értelmét az unokájában vagy a gyermekében látja.
– Az anyósnak valószínűleg valamilyen elakadása van az életében, esetleg nagyon egyedül érzi magát – mondja szakértőnk. Nincs más életcélja, mint hogy a lányáról gondoskodjon, hiszen nem tudja másképp kitölteni az idejét. A gyermek ilyen esetben fél meghúzni a határt, nem akarja megbántani az édesanyját. Azt szoktam mondani, hogy hosszútávon jót tesznek vele, ha szembesítik a ténnyel, hogy sok a jelenlét, mert a szülő így rákényszerül, hogy újra saját elfoglaltságokat találjon. Az édesanya ilyenkor a saját problémáját pakolja a gyermekére, amit nem szabadna hagyni. Nehezített helyzet, ha a lányos anyós eleve irányító típus, aki megszokta, hogy minden kérdésben ő dönt a családban. Valószínűleg soha nem húzták meg a határokat nála, ezért érzi szinte kötelességének, hogy megmondja, ki mit csináljon.
Anyós, mint felesleges harmadik
Régen volt funkciója annak, ha a lány édesanyja is szerves része volt a családnak: levette az anyasággal és a családi élettel járó terhek nagy részét a lánya válláról. Enikő szerint azonban ez a mai modern világban már nehezen kivitelezhető.
Az anyós állandó aktív jelenléte olyan, mintha bekerülne egy felesleges harmadik fél a kapcsolatba
– Individualista társadalomban élünk, ahol fontos az egyéni szabadság. Meg kell szabni a határokat a szülők, nagyszülők felé, amik csak akkor léphetők át, ha az mindkét félnek jó. Sohasem vezet jóra, ha egy édesanya túlságosan szimbiózisban él a gyermekével, hiszen így rajtuk kívül nincs másnak hely a családi életben. Az anyós állandó aktív jelenléte olyan, mintha bekerülne egy felesleges harmadik fél a kapcsolatba, ami súlyos konfliktusokhoz vezethet a házastársak között. A feleség persze úgy érzi, két tűz közé került, azaz lojalitás konfliktusba. Nem akarja sem a férjét, sem az édesanyját megbántani, még ha ezzel a párkapcsolata működését is kockáztatja. Egyetlen férfi sem viseli jól, ha megpróbálják elmozdítani a saját pozíciójából. Márpedig, ha feleségként is előtérbe helyezzük édesanyánk elképzeléseit a férjünkével szemben, akkor a saját férjünket rekesztjük ki a kapcsolatból. Ez a fajta viselkedés hosszabb távon akár váláshoz is vezethet.
Bizonytalan kismama
– Nem csak párkapcsolati problémákat okoz, ha az anyós túl nagy szerepet akar vállalni lánya családjának életében. Lényeges, hogy időben leváljunk érzelmileg édesapánkról, édesanyánkról, mert ha ez nem történik meg még mielőtt mi magunk is szülővé válunk, akkor még inkább felerősödik az újdonsült anyuka édesanyjában az érzés, hogy beleszólhat a gyermeknevelésbe, vagy a háztartás körüli teendőkbe. Ez pedig az egyébként is aggódó és kezdetben határozatlan kismamát csak még bizonytalanabbá teheti. Akár azt is megkérdőjelezheti, hogy elég jó édesanyja tud-e lenni a kisbabájának. Ezek az érzések egyrészt elnyomhatják a természetes anyai ösztönöket, másrészt negatívan hathatnak a babával való egymásra hangolódásra.
Mit tehetünk, ha mindenbe bele akar szólni az édesanyánk?
– Először is a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben a védőnő és a gyermekorvos véleményét kérjük ki, ne pedig az édesanyánkét! Ha nem így teszünk, akkor a szülő felbátorodik, és további kéretlen tanácsokkal látja el az újdonsült anyukát, ami csak még feszültebbé teheti a családi légkört. Álljunk ki a férjünk véleménye mellett, ha konfliktusra kerül sor közte és az anyósa között. A férjünk így érzi a támogatásunkat, a köztünk lévő szövetséget, másrészt az édesanyánk értésére adjuk, hogy nem mindenben neki adunk igazat. Hallgassunk a párunkra, mert ő mindig kristálytisztán látja, ha nem egészséges a kapcsolat az édesanyánkkal. A saját családunk felé kell elköteleződni, nem a szüleink felé!
Nem a mi problémánk!
– Építő ötletekkel segíthetjük édesanyánk leválását is: emlékeztessük arra, mennyi mindent szeret csinálni azon kívül is, hogy velünk tölti ideje nagy részét. Keressük meg a régi barátokat, találjunk ki külön programokat! A gyermek szerepe, hogy lelkiismerete szerint foglalkozzon az édesanyjával, de az már nem az ő problémája, ha a szülő nem tud mit kezdeni az életével.
Támpontokat adhatunk ugyan, de az új életcélok megvalósítása már nem a mi feladatunk! Őszintén szembesíteni kell a szülőt azzal, hogy túlságosan belefolyik az életünkbe, és ezt nem teheti meg! Sajnos leválni szépen nem lehet, ez általában sértődéssel jár. Meg kell tanulni a saját véleményünkre támaszkodni, az édesanyánkat pedig kizárni ebből. Aki ennyire képes rátelepedni a saját felnőtt gyermeke életére, az biztosan nem veszi könnyedén az elutasítást vagy a konfrontálódást sem.
Ilyenkor jön az érzelmi zsarolás: hogy neki csak mi vagyunk a világon, hálátlan gyermekek vagyunk, nem értékeljük azt a sok áldozatot, amiket mi értünk hozott. Érdemes megvizsgálni, milyen családi mintát hozott a szülő otthonról. Lehet, olyan szimbiózisban éltek, hogy neki teljesen természetes, ha ilyen mélységig beleavatkozik a lánya életébe is. Ha ő nem tudott anno leválni, akkor továbbviszi a rossz mintát. Sajnos, addig öröklődik ez a beidegződés generációról generációra, amíg valaki a sarkára nem áll, és azt mondja, ebből elég!
