krízis

Az elengedés

Sokszor eljutunk arra a pontra, hogy azt érezzük, hogy embereket, helyzeteket, a már meghaladott mintákat el kell engedjük. A spontán, “laza” emberek könnyedén teszik ezt, irigyeljük őket, míg minket sokáig “fogva tarthat” egy-egy ilyen életszakasz. Tudjuk ugyan, hogy már nem tartogat számunkra semmi jót a helyzet, amihez ragaszkodunk, de mégis a félelmeink, tudattalan gátjaink akadályoznak minket abban, hogy továbblépjünk.

Mik lehetnek azok a helyzetek, amiket nehezen engedünk el, és miből érezzük, hogy meghaladtuk már azt?

Nagyon gyakran tartunk ki olyan párkapcsolatban vagy házasságban, ami nem működik már. Ezt abból érezzük, hogy folyamatosan fáradtak, levertek vagyunk, fizikai tüneteink vannak, már nem ad számunkra energiát, és a közös időtöltések a párunkkal üressé váltak. Az intimitás már régen nem működik, titkon mindkét fél egy harmadikról álmodik. Együtt maradunk mert ott vannak a gyerekek, kérdés, hogy ezzel milyen párkapcsolati modellt mutatunk számukra. Létrehoztunk egy közös életet, kár lenne veszni hagyni, pedig lehet, hogy külön még sikeresebbek lennénk.Nagyon félünk az egyedülléttől, és attól, hogy nem találunk majd párt, de lehet, hogy rálelünk a boldogságunkra egyedül, és ezután egy hozzánk méltó társat vonzunk be. Mit fognak mondani a szülők, a szomszédok, miközben ők is lehet, hogy titkon az új életről ábrándoznak.

A munkánk unalmassá vált számunkra, depressziósan kelünk fel reggel, hogy “már megint be kell mennem dolgozni”, a hétvége nem tud elég hosszú lenni számunkra, hogy legyen erőnk hétfőn újra munkába állni. Ez az érzés egy idő után egyre rosszabb lesz, kiégünk, elfáradunk, fizikai tüneteink lesznek.

Félünk, hogy nem fogunk másik munkát találni, holott lehet hogy egy számunkra sokkal kedvezőbbet kapunk. Tudjuk belül, hogy mit is szeretnénk igazán csinálni, de nem hiszünk benne, hogy sikerre visszük, pedig milyen jó érzés is az, ha valakinek a hobbija a hivatása.

Mi gátol minket abban, hogy elengedjünk? Mit tegyünk?

Három dolog állhat a ragaszkodásunk hátterében:  múltunk, a jelenünk és a jövőnk.

A múltból, a gyerekkorunkból hozunk mintákat, “üzeneteket” a szüleinktől, hogy mit is kell tennünk egy számunkra terhes helyzettel, és maguk a szüleink is mintát mutattak erről nekünk, mi ugyanígy örökítjük tovább is gyerekeink számára a “recepteket” az élethez.

Ha a szüleink a végsőkig kitartottak egy feszültségekkel teli házasságban, mi magunk is hajlamosak lehetünk erre. Ha szüleink nagyon csúnyán váltak el egymástól, szintén félhetünk attól, hogy mi ne kövessük el ugyanezt a hibát.

Apukánk vagy anyukánk soha nem lépett előre a munkahelyén, kedvetlenül tette a dolgát, ez sem a váltás sikerességét üzenheti számunkra.

A jelenben vannak félelmeink, gátjaink, és úgy érezzük, hogy a “rossz” (helyzet) még mindig jobb, mint a “legrosszabb” (amit nem ismerünk). Ismerős a múltunkból a helyzet, amiben élünk (szüleinktől), éppen ezért fogadjuk el, hiszen ők is ezt tették. “Rossz, de legalább ismerős.”

A jövő ismeretlen, nem láthatunk bele, és ez elbizonytalanít minket. Senki sem ismerheti a jövőt, de hihetünk benne, hogy tartogat még számunkra csodákat, ajándékokat. Ha meg merjük lépni a számunkra félelmetes döntést, erősebbé tesz minket, később tudásunk lesz arról, hogy igenis képesek vagyunk rá. Ettől fejlődik a személyiségünk, magabiztossá válunk, és egy olyan női/férfi modellt tudunk mutatni a gyerekeink számára, amilyennek szeretnénk őket felnőttként látni.

Ha ilyen helyzetben vagy, gyere el hozzám, és együtt megtaláljuk az okokat, hogy miért is nehéz neked a továbblépés.

Szeretettel,

Gazdag Enikő pszichológus, pár-és családterapeuta

 

 

 

Megcsalva

“Úgy érzem, hogy a férjemnek van valakije!”, “Beleszerettem egy nős férfiba!”,  “A szeretőmet vagy a páromat válasszam?”, “Nem tudom, hogy mi a megoldás…”

Akinek ismerősek ezek az érzések, az biztos, hogy egy szerelmi háromszögben van, vagy már előfordult vele élete során, hogy egy ilyen helyzetbe került. Sőt, akár a szülő mintánkból is ráismerhetünk ezekre a kétségekre, de akkor még lehet, hogy gyerekként nagyon is tudtuk, hogy mi a “helyes” megoldás. Aztán felnőttünk,  és úgy alakult az életünk, hogy magunk is átéljük ezeket a dilemmákat.

Hogyan kerülünk bele egy szerelmi háromszögbe?

Amikor szerelmesek leszünk, azt hisszük, hogy ez örökké fog tartani, és semmit nem is kell tennünk, hogy megőrizzük ezt az állapotot. Az is előfordulhat, hogy egy olyan emberbe szeretünk bele, aki nem független. Elhisszük, mert el akarjuk hinni, hogy a szerelmünk boldogtalan az alapkapcsolatában, és csak ránk várt, hogy léphessen. Hogy meddig hiszünk ebben, személyfüggő, de sokan évekig kitartanak egy szeretői szerepben. Lehet, hogy jó így nekik, mert pont ennyi fér bele jelenleg az életükbe, de az is lehet, hogy a remény tartja őket benne.

A szerelem időszakában sok mindent másképpen látunk, mint amikor megjelennek a párkapcsolati problémák. Azt, hogyan hogyan kezeljük ezeket, sokszor a hozott mintáink határozzák meg. Néha a párkapcsolati feszültségeket időlegesen enyhíti egy külső kapcsolat, ami később “függőséggé” válhat. Így aztán végképp nehéz eldönteni, hogy min is kéne javítani, az alapkapcsolaton, vagy esetleg lépni kéne az új felé.

Mások elhiszik, hogy a párjuk hűséges, igaz, hogy sok a probléma, de hát majd megoldódik valahogy. Egyre kevesebbet van otthon párjuk, furcsán viselkedik, de biztosan sok a gondja. Miért is nem akarjuk meglátni, hogy belépett egy harmadik képbe?

Ezeknek a helyzeteknek sokszor a családi mintákban rejlik a gyökerük, főként tudattalanul. Ezeket cipeljük magunkkal később a párkapcsolatainkba, és igaz, hogy egyrészt végre megértjük a szüleinket, de másrészt akkor végképp nem tudjuk a megoldást. Új szempont, új megoldási mód kéne, de hát azt honnan vegyük. A barátok mind másképpen oldják meg, mást mond a vallásunk, ráadásul a szorongásunk a félelmünk, és a bűntudatunk megbénít minket.

Igen, a legrosszabb az egész háromszögben, hogy félünk, önmagunkat vádoljuk, és egyre jobban elveszünk a helyzetben.

Mit tegyünk?

A legfontosabb, hogy tudatosítsuk az okokat, hogy miért is kerültünk bele egy szerelmi háromszögbe. Foglalkoznunk kell a negatív érzéseinkkel: a félelmeinkkel, a bűntudatunkkal és a kilátástalansággal.

Ki kell fejlesztenünk új megoldási módokat, felismerni új nézőpontokat, ehhez arra van szükségünk, hogy megértsünk önmagunkat, és a többi szereplő érzéseit is.

Ebben segítünk neked, hogy képes legyél megtalálni a megoldást:  gyere el a “Szerelmi háromszögben” címmel tartandó workshop-unkra, amit párterapeuta kollégával együtt tartunk:

https://www.facebook.com/events/227872214238662/

Gazdag Enikő, pszichológus, pár-és családterapeuta

Újrakezdés

Sokszor kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor úgy érezzük, hogy szükségszerűen váltanunk, változtatnunk kell, és ez elbizonytalanít minket. A váltás elkerülhetetlen volta érintheti bármelyik életterületünket: a munkánkat, a párkapcsolatunkat, hobbijainkat, az életmódunkat.
Miből érezzük, hogy elkerülhetetlen a változtatás?

Nagyon sok jel utalhat arra, hogy “megcsömörlöttünk” egy bizonyos életterületen, pl. már nem ad energiát, inkább elvesz (kiürült, elhidegült párkapcsolat, unalmas munka, “már megint be kell menni” érzés, monoton hobbi végzése, “már megint ugyanazok a gyakorlatok ” érzés), fásultnak és üresnek érezzük magunkat, elfáradtunk, depressziósak vagyunk, kiégtünk, titkon arról álmodunk, hogy talán jobb is lehetne.
Mit tehetünk, hogy képesek legyünk változtatni?

Az első és legfontosabb, hogy higgyük el magunkról, hogy képesek vagyunk változtatni, sőt tudjuk is a megoldást, hogy hogyan. Mindenkiben van egy kép arról, hogy mit tenne akkor, ha elég bátor, elég magabiztos lenne. Ez képzeljük el magunknak, hogy a vágyott állapot milyen lenne számunkra, hogyan nézne ki. Pl. egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat miben különbözne a jelenlegitől, mit kéne változtatnunk hozzá. Pl. Ha nem működik az intimitás a párjával, milyen lenne ez ideálisan. Ha meghatároztuk, hogy mire is vágyunk, kijelölhetjük a lépéseket. Elmegyünk párterápiára, szervezünk egy közös hétvégét a párunkkal, tanácsot kérünk olyan barátoktól, akiknél ez jól működik, stb.
Ha úgy érezzük, hogy mindent megtettünk azért, hogy elérjük az ideális állapotot a kapcsolatunkban, és továbbra sem tesz boldoggá minket, ragaszkodjunk a vágyott képhez és legyen erőnk lezárni a nem működő mintát, és újat kezdeni.

Miben segíthet a szakember, a pszichológus?
Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok embernek a legnagyobb gondja az, hogy a problémáit senkivel sem tudja megosztani, egyedül van velük, nincsen “kapaszkodó” számára. Ilyenkor eljön hozzám, és már az, hogy megfogalmazhatja a gondjait, érzéseit felszabadítóan hathat, tehát az első lépést már megtette ezzel a változtatás felé.
Azoknak az embereknek akiknek van támogató baráti körük, úgy érezhetik, hogy a barátok elfogultak velük, és azt mondják, amit ők hallani szeretnének. Ilyenkor jól jön számukra az objektív “szem”.
A terápiás cél megfogalmazása az első ülésen már beindítja a változást, hiszen el kell képzelni a kliensnek, hogy milyen is lenne a vágyott állapot számára, ami felé tart.
A további közös munka a kliensnek kapaszkodót, reményt, erőt és tudást ad, felismeréseket önmagáról, megtanulja egy kicsit más perspektívából látni a helyzetét, és elindít olyan belső folyamatokat amik megérlelik a változást.

Keressen bizalommal,

Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta

 

 

Blikk – Idős korban utolér a boldogság

Az élet közepén, 40-50 éves korban szükségszerű fejlődési folyamat, hogy elérjék az emberek a harmóniát, lelki békét. Az életközépi krízis tapasztalataim alapján, már 36-37 éves kortól elkezdődik, és jó pár évig tart. Egyeseknél később kezdődik, de a jellemzője ennek a szükségszerű krízisnek, mindenkinél ugyanaz. Az egyén, aki már általában elérte a pályája csúcsát, gyerekei vannak, párkapcsolati tapasztalati (házasság, akár több is, válás stb.), a belső világa felé fordul, és értékválságba kerül. Újraértékeli, hogy mik a fontosak számára az életben, mely normák, értékek mentén szervezze a következő 40 évét. Gyakran ilyenkor fordulnak az emberek a spiritualitás,, vallás felé, fontosabb lesz a belső, lelki munka  mint a külső, anyagi értékek. Ez egy hasznos életkori krízis, amely újra értemet adhat az ember életének.

Blikk_Boldogsag

Életközépi krízis avagy miért “bolondulnak meg” a középkorúak?

Magánrendeléseim során egyre több olyan klienssel találkozom, akik 40-es éveik  környékén hatalmas változásokat élnek meg önmagukban, és ezáltal a külső körülményeikben is. Ezek a változások érintik a munka, a párkapcsolat, a házasság, a gyereknevelés és önismereti fejlődés területét is. Felmerül a kérdés, hogy mi az oka ennek és valóban létezik-e a “kapuzárási pánik” fogalma?

 

Ezt a jelenséget a pszichológusok életközépi krízisnek nevezik,a fogalom Jung nevéhez fűződik, aki a “midlife crisis” megnevezés alatt foglalkozott ezzel. Az emberek általában erre a korra (35-55) már döntöttek arról, hogy mivel foglalkozzanak, kivel házasodjanak össze, és gyerekeik is vannak. Emiatt a fókusznak a belső területre, befelé kéne irányulnia. Olyan kérdések kezdik foglalkoztatni az illetőt, hogy mit ért el eddig, hogyan is élte eddig az életét, és vajon ezt milyen értékek szerint tette, és a jövőben milyen célokat tűz ki magának, merre tart az élete második felében. Egyfajta számvetés folyik, összegzés, hogy önmaga szerint helyesen élte-e eddig az életét, jó döntéseket hozott-e, és a jövőben milyen új célok vagy értékek felé akar haladni.

 

Ez az időszak egy krízis, amikor az illető megkérdőjelezhet mindent, amit addig elért, vagy tett az életében. Gyakori, hogy teljesen új irányokat tűz ki az ember, akár elválik, és másfajta párkapcsolatot kezd keresni, vagy hirtelen állást vagy pályát változtat, és merőben más dologba kezd. Általában ez a válság az élet minden területére kihathat, elég korán kezdődhet, már 35 éves kortól, és későn is bekövetkezhet, 50 éves kor körül.

 

Gyakori jelenség, hogy egy középkorú férfi egy nagyon fiatal nővel, vagy fordítva egy 40-es nő egy jóval fiatalabb férfival kezd viszonyt. Ez az érzés lehetőséget adhat a fiatalság újbóli átélésére, biztosítja az illetőt arról, hogy még mindig vonzó, kívánatos. Emögött gyakran problémát lehet felfedezni az életkor elfogadásával kapcsolatban.  És ez összefügg a haláltól való félelemmel is, ezek a kérdések is jellemzik ezt az időszakot.

 

A belső értékeknek meg kell változniuk, hiszen más célok és perspektívák válnak fontossá az élet közepén. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázásában egy szakember, pszichológus sokat segíthet, segít tudatosítani azokat az életkori változásokat, amelyek jellemzik ezt az időszakot.

 

Gazdag Enikő