Tag

párkapcsolat | Gazdag Enikő - Oldal 3

„Önzőség” a párkapcsolatban?

By | Blog | No Comments

Múlt héten megkeresett a Femina.hu újságírója, hogy vajon hasznos-e önzőnek lenni egy párkapcsolatban? Az önzőség nem jó szó, inkább úgy fogalmaztam meg, hogy mindkét félnek szüksége van a külön töltött programokra, nem teheti magát mindig attól függővé, hogy mit akar a másik.

 

Fontos, hogy egy párkapcsolatban, ahhoz, hogy mindkét fél elégedettnek érezhesse magát, legyenek olyan külön területek az életükben, melyekből töltődnek, energiát nyernek, mert csak ezáltal válnak két egész emberré. Egy párkapcsolatot csak két egész, teljes ember képes boldoggá tenni. Amint az egyik a másiktól teszi függővé saját magát, attól, hogy hogyan érzi magát a másik, vagy csak a közös programok lehetnek jók, kiszolgáltatottá válik a másik számára.

 

Ez már olyan, mintha két fél ember támasztaná egymást, és amint az egyik odébbáll, a másik eldől. És az, hogy az egyik függ a másiktól, nagy teher annak is, akitől függnek, nem érzi jól magát benne. Rengeteg párkapcsolati elakadást és konfliktust okozhat az, ha a párok függenek egymástól, vagy az egyik a másiktól. Sok ilyen témájú párterápiát vezetek.

 

A cikket itt olvashatjátok: http://www.femina.hu/kapcsolat/onzoseg_a_parkapcsolatban

Létezik-e a tökéletes pár?

By | Blog | No Comments

Magánrendeléseim során egyre gyakrabban azt tapasztalom, hogy párkereső férfiak és nők hatalmas elvárásokat támasztanak a keresett párral kapcsolatban. Ezek az emberek gyakran kritikusak önmagukkal szemben, hajlamosak az élet különböző területein a maximumra, a tökéletességre törekedni, így ugyanezt várják el másoktól, a másiktól is.

 

Ha belegondolunk, hogy milyen is lenne az, ha valóban tökéletes partnerünk lenne, milyen érzés lenne az számunkra? Rosszul éreznénk magunkat tőle, mert szembesítene saját gyengeségeinkkel, hibáinkkal. Tehát örüljünk, hogy a tökéletes nem létezik, semmi sem az, mi sem, mások sem.

 

A számunkra megfelelő pár egy olyan illető, aki a fontos vonásokban hasonlít ránk, hasonló értékeket vall, mint mi, pl. szereti ugyanazt a zenét, és különbözik tőlünk bizonyos dolgokban, amelyekben kiegészíthet minket. Az ideális pár hasonlít és különbözik tőlünk, mindezt olyan mértékben, hogy hozzánk, pont hozzánk passzoljon. Ehhez szükséges a megfelelő önismeret, és tudás arról, hogy milyen vagyok én, és kire vágyom is valójában.

 

A témáról bővebben olvashat a Life.hu-n megjelent cikkünkben (Császár Zsanettel):

>> Life.hu cikke a témáról <<

Egyéjszakás kalandok

By | Blog | No Comments

Az „egyéjszakás” rövidtávú, vagy akár a hosszú kapcsolatok kezdetén is gyakran merül fel a kérdés, hogy a románc melyik fél otthonában történjen meg. A választásnál természetesen számos kényelmi kérdés is felmerül, de érdemes megvizsgálni milyen személyiségi szempontokat is célszerű figyelembe venni.

A life.hu – Édes, nálad vagy nálam?– című cikke a választás során felmerülő kérdéseknek járt utána, ahol a pszichológiai szempontokat is megnéztük. A választásnál biztosan érzelmi szempontok is közrejátszanak, hiszen egyetlen döntésünket sem hozzuk meg érzelmek nélkül. A választás során közrejátszik, hogy a felek közül ki a nyitottabb személyiség, ki tudja könnyebben beengedni a másikat az intim szférájába, az otthonába.

Számít-e a nagy korkülönbség egy párkapcsolatban?

By | Blog, Szemezgetések | No Comments

Meglepődéssel tapasztaltam, hogy napjainkban mekkora az érdeklődés aziránt, hogy van-e jelentősége a nagy korkülönbségnek egy párkapcsolatban, és ha igen, mi lehet az. Több újságíró is megkeresett a hetekben ebben a témában, sőt a Fókusz műsorában is megszólaltak. Ráadásul, a minap az egyik áruházban is megszólítottak a TV interjú kapcsán, hogy vajon együtt maradhat-e Andy Vajna és Palácsik Tímea….

 

Sajnos a pszichológusok nem jósok, így szinte lehetetlen előre jelezni, hogy bizonyos párkapcsolatok meddig tartanak, ugyanígy a nagy körkülönbséggel rendelkező párok esetében sem.

 

Erre két klasszikus példát hoznék, az egyik, ha a fiú a fiatalabb jelentősen, és a nő az idősebb, mint pl. Gesztesi Mátéék esetében (náluk 12 év a korkülönbség). A másik példa az, ahol a férfi idősebb jelentősen, és a nő nagyon fiatal hozzá képest, pl. Andy Vajna és Palácsik Tímea esetében (38 év).

Azt gondolom, hogy mindkét esetnél a legfontosabb az a párkapcsolat tartósságát illetően, hogy a pár két tagja személyiségileg milyen, és mennyire érett, és hol tartanak jelenleg az életükkel. Ha pl. a fiatal fiú még nem szeretne gyereket, viszont a nőnek már „ketyeg” a biológiai órája”, akkor ez problémát jelenthet közöttük. De egy másik esetben, ha a nő korán szült, és pl. 38 évesen már fiatal felnőtt fia van, és a párjának is hasonló korú gyereke van, aki nála akár 20 évvel idősebb, sok közös témájuk lehet, mert hasonló életciklusban találkoznak.

 

Az is nagyon lényeges, hogy a pár két tagja elfogadja önmagában azt, hogy a korkülönbség nem jelent számukra problémát, és így megpróbálják magukat a külvilág véleményétől semlegesíteni. Nagyon romboló lehet az, hogy ha adnak mások véleményére, hiszen aki nincs benne egy párkapcsolatban, kevéssé értheti azt.

 

A párválasztás jellemzi az adott személyiséget is. Aki fiatalabb fiút választ, idősebb nő létére, vágyhat mindarra, amit a fiú megtestesít számára (rugalmasság, játékosság, stb.), vagy egy olyan tudattalan minta indokolja a választását, amit szakemberrel fel lehet tárni. Ha egy nő sokkal idősebb férfit választ, szintén lát az illetőben bizonyos értékeket (biztonság, egzisztencia, stb.)

 

Az egyetlen mérője a nagy korkülönbséggel rendelkező párkapcsolatoknak az, hogy hogyan érzik magukat a felek benne. Amennyiben boldogok, megkapnak olyan értékeket a kapcsolatban, amelyek fontosak számukra, vannak közöttük közös kapcsolódási pontok, látnak közös célokat a jövőre nézve, akkor ez előre jelezheti a párkapcsolat tartósságát.

Poligámia

By | Blog | No Comments

Némely kultúrában még ma is elfogadott együttélési forma a poligámia. Sőt, az erkölcsök fellazulásával egyre többen próbálják ki, vajon milyen lehet több nővel (vagy férfival) együtt élni.

Akkor vajon mi a „jó” együttélési forma? Mi az előnye, hátránya a poligámiának? Read More

Alibi ügynökségek hatása a párkapcsolatokra

By | Blog | No Comments

Hogyan hat a párkapcsolatunkra vajon, ha a Párunkra „ráküldünk” egy csábítót? Mi lehet a bizalmatlanság hátterében?

Erről kérdeztek a Fókusz riporterei, és arra kerestük a választ, hogy valóban elcsábítható-e a Párunk vagy csak az erős „ráhatás” következtében érdeklődik egy harmadik iránt.

Gazdag Enikő pszichológus

A pénz a párkapcsolatokban

By | Blog | No Comments

Nagyon gyakori konfliktus forrás a párkapcsolatokban a pénz. Egyrészt amikor gyereke születik a párnak, a hölgy marad általában otthon a babával, és a férj tartja el a családot. Ilyenkor a férfi feljogosítva érezheti magát a pénzért cserében bizonyos szolgáltatásokra, pl. szex, kiszolgálás, stb.

Másrészt sok esetben az egyik fél gyengébb anyagi háttérrel rendelkezik, és a másik visszaélhet a jobb anyagi helyzetével.

Hogyan őrizhető meg az egyensúly egy párkapcsolatban az anyagi egyenlőtlenség ellenére is?

A témáról bővebben itt olvashatsz: Pénz szerepe a párkapcsolatokban

Jó olvasgatást!

Gazdag Enikő

Hogyan jelzi a testünk, ha változtatnunk kell?

By | Blog | No Comments

Vége a kapcsolatnakEgy nem jól működő párkapcsolat krónikus testi tüneteket képes okozni és fenntartani annak, aki nem érzi jól magát a kapcsolatban. Ha valaki nem veszi a lapot, és a testi tünetek jelentkezése után is marad, akkor felerősödik a betegség. Ezt már krízisként éli meg a személy, ezek már olyan erős tünetek, amire muszáj felfigyelnie.
Akik tartósan, akár évekig benne vannak egy-egy döntéshelyzetben, ám képtelenek dönteni, azok szervezete is produkálhat megdöbbentő jeleket: képtelenek lesznek aludni, vagy pontosan fordítva, aluszékonyakká válnak. Hangulatzavarok léphetnek fel, iszonyú lehangoltság lehet úrrá rajtuk, esetleg megmagyarázhatatlan módon „repdesnek” akkor is, amikor nincs rá okuk.

Ez nemcsak egy rosszul működő párkapcsolat esetében fordulhat elő, hanem egy meg nem „lépett” munkahelyváltásnál is, akkor eljuthat a személy a „burn out” szindrómáig is akár.

A testi tünetek az érzelmek mibenlétét szimbolizálják, pl. aki fullad, nem kap levegőt, az nagy valószínűség szerint fojtónak érzi már a párkapcsolatát, vagy a helyzetet, amiben benne van. Akinek krónikus arcüreggyulladása lesz, az tartósan nem old meg konfliktusos helyzeteket, aki pl. szívrohamot kap, az nem a „szíve” szerint él, hanem ésszel. Mások, jellemzően azok, akiknek a szexuális életükkel vannak problémáik, falakat építenek maguk köré, ezért elhíznak, vagy bőrbetegségeket produkálnak. A tünetek tehát nagyon pontosan jelzik, hogy hol, melyik területen kéne a személynek változtatnia.

Amennyiben a személy tudatosan figyel saját magára és a testének a jelzéseire, képes lesz felismerni azt, hogy mikor és hol kell az életében változtatnia, újragondolni dolgokat, és ezáltal fejlődhet, gazdagodhat a személyisége.

A témáról bővebben itt olvashatsz: Vége a Kapcsolatnak? Figyeld a tested jelezni fog!

Jó olvasgatást és változtatást!
Gazdag Enikő

Gondolatok Csernusról és a párkapcsolatokról

By | Blog | No Comments

(Ismerősöm kérdéseire pár gondolat lejegyezve.)

Mikulásra megkaptam a „Ki nevel a végén?” c. Csernus könyvet, még csak belelapoztam.. A véleményem viszont nem változott róla, továbbra is azt gondolom, hogy tudatosan él és gondolkozik, csak egy valamit felejt el mindig, hogy ő nem ítélkezhet mások felett, tiszteletben kéne tartania azt, hogy mások másképpen látnak dolgokat, más van a fejükben, továbbmenve ezen más Nő-kép él mindenkinek a fejében, és ő ,amit a könyvében felvázol az az ő saját Nő-képe. Figyelemfelkeltő volt Csernus új könyvében számomra az is, hogy pl. azokról az anyákról, akik egyedül nevelik a gyereküket, gúnyosan írja, hogy talán találnak egy apapótlékot, mint a Hollywood-i filmekben.. De megoldást nem ad. Miért baj az, ha tud valaki hinni valamiben? És ha igen, és neki megadatik a happy end ? Irigy rá? Vagy mit akar? Szóval összességében én szkeptikusan állok Csernushoz, mert mások ismerete mellett az önismerete nem követi ezt. Read More

Családi probléma

By | Blog | No Comments

Ízelítő egy olvasói levelemből
Tisztelt Gazdag Enikő!
Családi problémával kapcsolatban kérném a hozzáértő tanácsadását, mert én úgy érzem, tanácstalan vagyok kicsit.
Egy 20 éves budapesti lány vagyok, félárva, apámmal élek együtt, aki lelkész. Ehhez még hozzájön az a tény, hogy kései gyermek vagyok, apám 60 éves elmúlt.

Párkapcsolatban vagyok, már egy jó ideje, azelőtt is volt több éves kapcsolatom. A gondom az, hogy eddig titkoltam apám előtt a szexuális életem meglétét, a párommal való együttalvásokat, stb. Magyarul mindazt, ami szexuálisan egy párkapcsolat része.

Apámmal szemben egy úgymond „álarcot” állítottam fel, azonban az utóbbi időben ezt egyre nehezebben viselem el. A hazugságaim súlyát, tudva ezzel azt, hogy Őt becsapom, a páromat meg szexuális téren nem vállalom fel. Ez nagyon rossz érzés, és egyre inkább azon gondolkodom, be kellene vallani az igazat az apám felé. Ha ez egyszerű lenne, rögtön megtenném, de ugye hivatása miatt a konzervativizmus megléte nő, a viselkedésem teljesen szembenáll az Egyház tanításaival, stb. Félek az apám reakciójától, főleg azért is, mert csak én vagyok neki (egyke vagyok és mint írtam, édesanyám meghalt), így nem tudom, hogy mi lehet egy ilyen vallomás-csomag következménye. Azonban úgy érzem, nem vagyok így szabad, mert ilyen dolgok korlátoznak le. Read More

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial