Múlt héten megkeresett a Femina.hu újságírója, hogy vajon hasznos-e önzőnek lenni egy párkapcsolatban? Az önzőség nem jó szó, inkább úgy fogalmaztam meg, hogy mindkét félnek szüksége van a külön töltött programokra, nem teheti magát mindig attól függővé, hogy mit akar a másik.
Fontos, hogy egy párkapcsolatban, ahhoz, hogy mindkét fél elégedettnek érezhesse magát, legyenek olyan külön területek az életükben, melyekből töltődnek, energiát nyernek, mert csak ezáltal válnak két egész emberré. Egy párkapcsolatot csak két egész, teljes ember képes boldoggá tenni. Amint az egyik a másiktól teszi függővé saját magát, attól, hogy hogyan érzi magát a másik, vagy csak a közös programok lehetnek jók, kiszolgáltatottá válik a másik számára.
Ez már olyan, mintha két fél ember támasztaná egymást, és amint az egyik odébbáll, a másik eldől. És az, hogy az egyik függ a másiktól, nagy teher annak is, akitől függnek, nem érzi jól magát benne. Rengeteg párkapcsolati elakadást és konfliktust okozhat az, ha a párok függenek egymástól, vagy az egyik a másiktól. Sok ilyen témájú párterápiát vezetek.
A cikket itt olvashatjátok: http://www.femina.hu/kapcsolat/onzoseg_a_parkapcsolatban
Mikulásra megkaptam a „Ki nevel a végén?” c. Csernus könyvet, még csak belelapoztam.. A véleményem viszont nem változott róla, továbbra is azt gondolom, hogy tudatosan él és gondolkozik, csak egy valamit felejt el mindig, hogy ő nem ítélkezhet mások felett, tiszteletben kéne tartania azt, hogy mások másképpen látnak dolgokat, más van a fejükben, továbbmenve ezen más Nő-kép él mindenkinek a fejében, és ő ,amit a könyvében felvázol az az ő saját Nő-képe. Figyelemfelkeltő volt Csernus új könyvében számomra az is, hogy pl. azokról az anyákról, akik egyedül nevelik a gyereküket, gúnyosan írja, hogy talán találnak egy apapótlékot, mint a Hollywood-i filmekben.. De megoldást nem ad. Miért baj az, ha tud valaki hinni valamiben? És ha igen, és neki megadatik a happy end ? Irigy rá? Vagy mit akar? Szóval összességében én szkeptikusan állok Csernushoz, mert mások ismerete mellett az önismerete nem követi ezt. 
Apámmal szemben egy úgymond „álarcot” állítottam fel, azonban az utóbbi időben ezt egyre nehezebben viselem el. A hazugságaim súlyát, tudva ezzel azt, hogy Őt becsapom, a páromat meg szexuális téren nem vállalom fel. Ez nagyon rossz érzés, és egyre inkább azon gondolkodom, be kellene vallani az igazat az apám felé. Ha ez egyszerű lenne, rögtön megtenném, de ugye hivatása miatt a konzervativizmus megléte nő, a viselkedésem teljesen szembenáll az Egyház tanításaival, stb. Félek az apám reakciójától, főleg azért is, mert csak én vagyok neki (egyke vagyok és mint írtam, édesanyám meghalt), így nem tudom, hogy mi lehet egy ilyen vallomás-csomag következménye. Azonban úgy érzem, nem vagyok így szabad, mert ilyen dolgok korlátoznak le.