Veszélyes a 2,5 milliárdos lottónyeremény? (Lottó-láz)
A Bors magazin – 2010. június 1-ei számában arról kérdeztek, hogy vajon milyen hatást gyakorol a személyiségre egy ekkora nyeremény, mint amit most megnyerhetünk a lottón: 2, 5 milliárd forint.
“Inkább átok, mint áldás a lottófőnyeremény,
a hirtelen jött milliárdok ugyanis felborítják
az ember értékrendjét, megmérgezik a kapcsolatait.
Ezt mutatja sok külföldi példa.” – írják a Bors-ban.
-” A brazil Fabio de Barros példája: őt a saját apja akarta megöletni bérgyilkosokkal, hogy rátehesse a kezét a 16 millió dolláros, vagyis 3,6 milliárd forintos lottónyereményére.”
- “Abraham Shakespeare hatmilliárd forintnyi dollárt nyert, négy évvel később egy családi ház betontalapzatában találták meg a maradványait. Az egykori floridai kocsikísérőnek az álomnyeremény megszerzése után bujkálnia kellett kollégái, rokonai és ismerősei elől, egyikük mégis a gyilkosa lett.”
- Michael Carroll jobban járt: a brit lottó 2002-es győztese nyolc év alatt az utolsó fillérig elverte több mint hárommilliárd forintnyi nyereményét. A 26 éves férfi a temérdek pénz nagy részét kábítószerre, szerencsejátékra és prostituáltakra költötte. Felesége elhagyta két gyermekükkel, pénze elfogyott, így munkanélküli segélyre ment, majd vissza kukásnak. ”
Hogyan érinthet vajon valakit egy ekkora, hirtelen jött nyeremény?
– A nagy pénz nagy teher – nyilatkoztam.
– Amikor valakinek milliárdok hevernek a bankszámláján, nehezen tud józan ésszel dönteni. Jobban jár az, akinek mindig is volt mit a tejbe aprítania, ő nem fog ész nélkül költekezni. Ha viszont szegényebb családba érkezik a nyeremény, ott könnyen elszabadulhat a pokol.
– Ráadásul a nagy összeg hallatára megjelennek a „kis segítségre” vágyó ismerősök és ismeretlenek – tettem hozzá az interjúban.
– A legveszélyesebb mégis a személyiség változása: ezentúl minden az anyagiak körül forog. Hasonló ez a valóságshow- k nyerteseihez: többnyire semmijük sem maradt.
Egy ekkora összeggel való gazdálkodás nagyon nagy fegyelmezettséget követel meg a személyiségtől, amire csak nagyon kevesen képesek. Egy ekkora össszeget megnyerni,mindenképpen egy krízis, amit megoldhat valaki jól és megtanul bánni a pénzzel, élete végéig jól tud gazdálkodni vele, vagy rosszul, és akkor kudarcélmény lesz a vége, elúszhat a pénz.
KIhívás lehet az, hogy hogyan tudja valaki az irányítást, a kontrollt megtartani az életében, még akkor is, ha ennyi pénz “hullik az ölébe”, és akkor kerül ki valóban nyertesen a helyzetből, ha sokat tanul ebből a lehetőségből, kamatoztatja, és a személyisége is gazdagodik általa.
Hogyan lehet “jól” lottónyertesnek lenni? MIt gondoltok? Várom a véleményeket!
 




Utolsó kérdésre a saját véleményem: elrendezni közvetlen környezetem (nagyon szűk családi kör) anyagi helyzetét, a többit be a bankba… ha a 2.7Mrd napi kb. 300e Ft-ot kamatozna naponta, akkor némi költekezés után is be lehetne bankba annyit tenni, hogy napi 150-200e Ft-ot kamatozzon. Ezt még lehet talán ésszerűen kezelni. Természetesen ez csak annál az embernél működhet, aki ezek után nem akar mindig többet, mint amennyije van…
A “némi költekezés” alatt értettem az ingóságok (új lakóhelyre költözés, kocsi, nyaraló, stb) mellett egy olyan befektetést is, mely napi szinten lekötne – célszerűen olyan tevékenységi körön belül, mely amúgyis hobbiként lekötne. Ezzel biztosítanám azt, hogy ne unatkozzam otthon (és kezdődjenek a bonyodalmak)
Szia!:-)
Igen, elvileg így tesz egy olyan ember, aki racionálisan gondolkozik, és ésszerűen megpróbálja kezelni ezt az öszeget.
De sajnos az a tapasztalat, hogy éppen azok szokták megnyerni, akik kontroll nélkül elkezdik költeni…
Továbbá úgy gondolom, hogy ez is csak egy “tanulópénz”, amely próbára teszi a személyiséget.:-)
Ha olvasná az a nyertes aki megnyerte a pénzt . Azt kérném töle hogy bárcsak kifizetné az 1 millios hitelem.
A lottón és máson sem nyer senki aki nem érett meg a nyereményre. Nem felelőtlen az az ember aki két kézzel szórja ilyenkor a pénz és nem felelősségteljes szerintem az sem aki azon gondolkodik hogy milyen jól be tudja fektetni és megél a kamatból is. Kevés ember van aki nem tudja kezelni a hirtelen jött pénzt, azok a példák amit fent leírt Enikő. A legtöbb ember tud alkalmazkodni minden helyzethez amibe a sorsa vezeti. Lehet, hogy időbe telik hozzászokni az új életvitelhez de a legtöbb embernek szerintem sikerül.
ha nyernek -amihez lottozni is kellene- akkor kizarolag csak utaznek. merthogy egyszer elunk ezen a Foldon, es nehogymar ne lathassak mindent
****. na persze ha nem is mindent de sokmindent)amugy meg csak siman el****nam. rohadt szar erzes lehet annyi penz.
ha lenne egy jol mukodo vallalkozasom, ami milliardossa tenne, az lenne a celom, hogy csodbe vigyem, hogy aztan ujra epithessem.
szar lehet celok nelkul