Az apás szülés korunk egyik “divatja”. Régebben, sem a kórházak, sem a férfiak, sem pedig a nők nem voltak felkészülve arra, hogy a kisbaba apukája jelenlétében lássa meg a napvilágot. Ma már tízből kilencszer így szülnek a nők, így születnek a gyermekek. Kíváncsi voltam, hogyan láthatja a dolgot egy lélekértő, a pszichológus.
Gazdag Enikővel beszélgettem:

Miért nem akar, akarhat része lenni a születésnek a férfi?

Úgy gondolom, hogy ez teljesen egyéni, hogy a része akar-e lenni, avagy nem. Sok mindentől függ: milyen erős és milyen mély a kapcsolat a feleségével, a férfinak magának milyen születés élménye van, hogyan viszonyul édesanyjához, az apa szerephez, a saját apjához, a kórházhoz, stb. Ez már egy sztereotípia, hogy mi nők úgy gondoljuk, hogy eleve nem bejönni a szülőszobára. Tehát mindenképpen meg kell őt kérdeznünk, hogy szeretné-e, vagy csak a döntő pillanatban kíván-e ott lenni, vagy hogyan kíván részt venni ebben az egész folyamatban. Hagyjuk rá a döntést, és így a kontroll az ő kezében marad. Ezáltal ő is szereplőnek érzi magát a helyzetben.

Akárhogyan is dönt, azt el kell fogadnunk és tiszteletben kell tartanunk! Mert ha esetleg kényszernek érzi, utána jön az, hogy eltávolodik az egész szituációtól, nem éli meg megfelelőképp az apává válást, nem fogja kívánni a párját, esetleg még sokkolják is a látottak, amiben nem önként vett részt (!), sőt, még szenvedni is látja a szerelmét.

Továbbá, szerintem, ha a férfi szereti a nőt és elfogadja őt, a szülés élménye csak közelebb hozhatja őket egymáshoz és erősíti a kapcsolatot.

Az ellenérzéseket általában a nők látják, vetítik bele a férfiakba, melynek hátterében valószínűleg a nő meg nem oldott konfliktusa lehet.

Szinte majdnem minden apuka, akivel beszélgettem, kicsit úgy érezte láb alatt van, nem tud segíteni, tehetetlen, pedig a nőnek már a puszta jelenlét is nagyon sokat számít.

Miért nem érzik olyan fontosnak a férfinak a lelki segítséget?

A férfiak kisgyerekkoruktól kezdve arra lettek szocializálva, hogy minden helyzetet egyedül oldjanak meg, míg a nők jobban támogatják egymást, és sokkal lelkisebbek is, szeretik megosztani a problémáikat valakivel.

A férfiak számára ezért érthetetlen, hogy ha ők bármilyen helyzettel, “kesztyűs” kézzel megbirkóznak, mi nők miért “lógunk” a nyakukon és kérjük számon őket ezért.

Mert ők úgy gondolják, hogy tehetetlennek éreznék magukat, ha a nő oldana meg helyettük bizonyos dolgokat, és ez egyenlő lenne a férfiatlanság érzetével. Hiszen az egész helyzetben a nő a főszereplő, így a férfiak azt feltételezik, hogy a nő jobban is érti a dolgát, mivel a szülés biológiailag “bele van kódolva”.

A férfiak számára teljesen új minden, rászorulnak arra, hogy a nő támogassa őket, kérje konkrétan a segítséget, például, hogy a kórházba mit hozzanak, vagy az első fürdetésnél hogyan segítsenek, stb. Bizonyos helyzeteket a gyerek körül a férfi jobban meg tud oldani, -példának okáért “erősebb” kézben tartja fürdetésnél a babát-, és ez növeli a kompetencia érzetet az adott szituációban.

A legfontosabb az, hogy a férfi érezze, hogy fontos szereplő ő is. Lényeges, hogy minden meg legyen vele beszélve, hogyan érzi magát az új helyzetben, miben szeretne részt vállalni, tehát konkrétan a feladatok. Így ő is úgy fogja érzi, hogy a felelősség részese lehet. Ha a nőnek elég csak a férfi jelenléte a szülésben, ezt is nyugodtan tudassa a párjával.

Mi az oka annak, ha a nő nem akarja, hogy a férfi bent legyen?

Sokféle oka lehet, de mindenképpen a nő gondolkodásában, hozzáállásában, vagy a kapcsolat mélységében, intimitásában keresendő. A nőnek problémát okozhat esetleg, hogy ilyen intim, “önmagából kiforduló” helyzetben látja a párja, valószínűleg otthon ez más szituációban is megnyilvánul. Úgy is gondolhatja, hogy ez az esemény csak rá meg a gyerekre “tartozik”, ez később a kapcsolatban problémát okozhat.

Érezheti azt is, hogy a párja nem kíván ott lenni, de erről feltétlenül beszélniük kell, hogy a férfi ne érezze kirekesztve magát.

A pár között a kapcsolat lehet kevésbé intim, “titkolóznak” egymás előtt, és ezért nem érzi a nő helyénvalónak, hogy a párja ilyen helyzetben lássa őt. Ez is későbbi problémák okozója lehet.

Mindenképpen úgy gondolom, hogy abban az esetben nem okoz gondot az, ha a férfi nincs bent a szülésnél, hogyha megbeszélik, és mindketten egyetértenek ebben, és ezzel a helyére kerülnek a dolgok mindkettőjükben, így ez később nem okoz majd súrlódásokat.

A kapcsolatban, minden helyzetre érvényes, hogy érdemes megbeszélni a dolgokat, mert minden ember különbözőképpen lát helyzeteket és ez félreértésekre adhat okot.

Ha az apás szülés miatt tönkre megy a pár szexuális élete, illetve ez felvetődik, akkor az a kapcsolat bukását jelenti? Akkor eleve nem is voltak társak? Nem számíthat-e a nő a férfira? Vagy jó, hogy ezt beismerik és a férfi, inkább kihátrál a szituációból?

Én úgy gondolom, hogy a szülés maga, nagyon kevés helyzetben okozhat ilyen jellegű problémát, annak valószínűleg volt előzménye, és a szülés maga katalizálta ezt a konfliktust.

Ha egy férfi emiatt nem kívánja többé a párját vagy fordítva, annak feltétlenül mélyebb oka van, és szükséges ezt szakember segítségével feltárni.

Az, hogy a pár képes-e ezt a problémát együtt megoldani, fontos mérföldkő, fejlődési lépés lehet egy kapcsolat számára. Ha együtt túllendülnek ezen a krízisen, akár szakember segítségével is, az mindenképpen erősebbé teheti a kapcsolatot. Amennyiben nem, sajnos később is előjöhet egy ilyesfajta probléma egy újabb kapcsolat során. A menekülést, “kihátrálást” nem tartom építő megoldásnak, hiszen csak attól fejlődhet vagy lehet több egy kapcsolat, ha sikeresen oldanak meg a párok ilyen krízis helyzeteket.

Ha ez azonban mégiscsak előfordul, fontos róla első lépésként beszélni, és nem szégyen külső segítséget, tanácsot kérni!

A legtöbb férfi tényleg hazudik és csak a mai divatnak engedve megy bele apás szülésbe? Mi a jó a kegyes hazugságban?

Véleményem szerint ez is egy sztereotípia a nőkben, hogy a férfi csak a divat miatt vesz részt a szülésen. A mai világban sokkal szabadabban dönthet a férfi ez ügyben, és vállalhatja fel a döntését. Itt is sok múlik a kapcsolat őszintéségén, és intimitás szintjén, tehát végeredményben mindegy, hogy hogyan dönt a pár ez ügyben, de ez legyen letisztázva és elfogadva kettőjük között.

A kegyes hazugság meg előbb-utóbb úgyis kiderül, és további konfliktusforrássá válhat.

Általában a legtöbb férfi szülés élménye nagyon messze áll attól, amit a nők gondolnak hogy a férjeiknek mit jelentett a szülés, még akkor is ha előtte-utána megbeszélik, és van kettejük között kommunikáció. Tényleg ennyire különbözünk?

Természetesen a férfi és a nő különbözik abban, hogy hogyan látja a szülést, de ennek genetikai, és hormonális oka is van, meg ráadásul a nőknek ott van az a kilenc hónap, amely során a nő a testi változásokkal egyetemben felkészülhet a szülésre, meg az anyaságra is, jó esetben. Ilyen előzmények után természetes, hogy mindketten másképpen élik meg a szülést, de ezen csakis a JÓ kommunikációval lehet segíteni, illetve megosztani egymással.

Nem gondolom, hogy baj lenne az, ha mindkét fél számára mást jelent a szülés élménye, a baj akkor van, amikor ez a különböző nézőpont destruálja, és nem építi a kapcsolatot.

Továbbá minden ember minden helyzetet másképp lát, és él meg, más “szemüvegen” keresztül néz, ennek áthidalásán a másik kölcsönös elfogadása segíthet.

Az nem baj, hogy különbözünk, csak ez a különbözőség a fejlődés forrása legyen, és ne akadálya. Hiszen, ha egyformák lennénk mindannyian, és mindent ugyanúgy látnánk, nagyon unalmas világban élnénk.

Mit jelenthet a párnak az apás szülés?

A nők a kilenc hónap alatt felkészülhetnek az anyaságra, a férfiak ezt nehezebben élik meg, nekik az apaságra való felkészülés hosszabb folyamat lehet. Úgy gondolom, hogy pont ebben jelenthet nekik segítséget az apás szülés, mert részesévé válhatnak az egész folyamatnak, akár ők tarthatják legelőször kézben a babát, a császárszülésnél, vagy elvághatják a köldökzsinórt. Továbbá csinálhatnak képeket, támogathatják párjukat, lelkileg ott lehetnek vele, és ez megalapozhatja a későbbi kapcsolatot is gyermekükkel.

A párok életében a kapcsolat fejlődésének minden szakasza (esküvő, összeköltözés, gyerekszületés) krízist, változást hoz, amelyet megoldhat a pár jól is, rosszul is. A szülés folyamatának megélése, és ezzel az apává, illetve anyává érés is egy ilyen krízist indukáló helyzet. Ha jól és eredményesen teljesíti a pár ezt az életszakaszt, sokat gyarapodhat a kapcsolat, míg az itt felmerülő problémák szinte provokálják a további nehézségeket.

Én úgy gondolom, hogy minden olyan helyzet, amit a pár együtt él át, csak erősebbé teheti a “csapatukat”, és gyarapíthatja a konfliktusmegoldó eszköztárukat, ezért úgy érdemes gondolni a szülés élményére magára, mint egy örömforrásra, amely által mindketten csak gazdagabbak lehetnek, együtt is és külön-külön is.

Schütz Gabriella