Van a Facebookon egy „Éljen a grund!” nevű csoport, ott gyűlnek össze a „A Pál utcai fiúk” című vígszínházas előadás rajongói. Nemrég egy kommentelő arról írt, hogy szerinte mennyire szánalmas, amikor felnőtt nők a művészbejárónál ugyanolyan lelkesedéssel fotózkodnak a szereplőkkel, mint a 15 éves lányok. Valóban szánalmas lenne? Hol van a határ, és milyen problémákról árulkodik a felnőttkori rajongás?
Serdülőknél normálisnak tekinthető a rajongás: a személyiségfejlődés szükséges része, a tini egy-egy sztár stílusának utánzásával szerepeket próbálgat, keresi azokat a jegyeket, amelyek passzolnak az egyéniségéhez. A rajongás – mint sok egyéb tevékenység – akkor nevezhető egészségtelennek ha az egyént egyrészt akadályozza a normál életvitelben és munkájának elvégzésében, másrészt komoly feszültséget okoz neki, ha nem tud a kedvencéről olvasni, videót vagy más tartalmat nézni. A normál életvitel akadályozása kamaszoknál a baráti kapcsolatok leépülésében, valamint a jegyek romlásában jelenik meg.
A felnőtt csodálók közül sokan nem veszik figyelembe, hogy nem az előadói szerep az egyetlen, amelyet a kedvenc művészük betölt, így kávézóban, családi nyaraláson, boltban is odamennek hozzá beszélgetni. Az énekes Ákos a Képmás újságírójának így mesélt az egyik ilyen esetről:
„Olyan filozófiai szintet kérnek számon a hétköznapi énemen, ahogyan nap mint nap nem lehet élni. Például amikor egy szupermarket fagyasztott húsai között keresgéltem, odajött hozzám egy ember váteszi tekintettel: »Jaj, de jó, hogy találkoztunk – holott ez nem is volt igazi találkozás –, már régóta meg akartam kérdezni, hogy mit gondolsz a halálról!« És várta, hogy válaszoljak, miközben leharcoltan, öt óra alvás után a fagyott húsok között turkáltam.” (Részlet a Képmás magazin 2018. májusi számában megjelent interjúból)
Mások szeretnének megismerkedni a bálványozott sztárral, és ezért képesek bármit megtenni. „Aki levelekkel vagy személyesen zaklatja kedvencét, annál keveredik a képzelet és a valóság: azt éli meg, hogy az imádott személy üzen neki, ezért megkeresi, hogy a kapcsolat elindulhasson” – mondja Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta. – Ez tehát kóros, hiszen az egyén nem a való világban, a saját közegében keres kapcsolatokat, hanem a fantáziájában: egy idealizált sztárról ábrándozik.” A szakember szerint a magányos emberek fokozottan veszélyeztetettek lehetnek ilyen szempontból. „Vagy arról van szó, hogy egy elképzelt társról áhítoznak, és ezért nem keresnek valós kapcsolatokat, vagy pedig arról, hogy magányosak, ezért elkezdenek egy sztárról ábrándozni. Nem tudjuk, hogy a magány vagy az ábrándozás volt előbb, de az biztos, hogy a kettő között van összefüggés.”
Novodomszky Évát, a Család-barát műsorvezetőjét még híradós évei alatt keresték meg egy abszurd történettel. Egy férfi telefonált be a stúdióba, és azt állította, hogy amikor Éva elkezdi mondani a híreket, egy idő után átvált egy sajátos nyelvezetre, csak hozzá beszél. „Próbáltam meggyőzni arról, hogy ez lehetetlen, de nem sikerült, úgyhogy elköszöntem, és leraktam a telefont. A férfi egy-két napon belül megjelent a tévé székházának főbejáratánál négy-öt VHS-kazettával és néhány kockás spirálfüzettel a kezében. Azt mondta, felvette a Híradókat, és ki is jegyzetelte azokat a részeket, amikor személyesen csak hozzá beszélek. Olyan mondatok voltak benne, hogy »az életed 300 eurót ér«, meg hogy »adok neked 150 eurót«. Nagyjából egy órán keresztül próbáltam meggyőzni, hogy ez képtelenség, de láttam, hogy kizökkenthetetlen, ezért úgy döntöttem, stratégiát váltok. Kérdeztem tőle, nem lehetséges-e, hogy valaki felépített egy ugyanolyan stúdiót, mint a miénk, beültetett oda egy rám nagyon hasonlító lányt, és így csak az ő tévéjére sugározzák ezt a műsort. Elgondolkodott, majd azt mondta, hogy igen, végül is ez is elképzelhető. Hát, így váltunk el. Azok közül pedig, akik a Facebookon írtak nekem, volt olyan férfi, akit le kellett tiltanom, mert aktfotókat küldött magáról” – emlékszik vissza a műsorvezető.
Ha segíteni szeretnénk az ilyen jellegű problémával küzdő családtagunknak, ismerősünknek, első lépésként szervezzünk neki olyan programokat, amelyek megfelelnek az érdeklődésének: vigyük színházba, tanfolyamra, koncertre, a lényeg, hogy kikerüljön az elképzelt világából. „Így van esély arra, hogy hasonló érdeklődési körű emberek között az egyén barátokat vagy párt talál. Ha ez nem segít, akkor mindenképpen szakemberre van szükség” – teszi hozzá Gazdag Enikő. Tudnunk kell persze, hogy minden terápiának elengedhetetlen feltétele az egyén elhatározása a változtatásra; mi családtagként, barátként csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk felkelteni a valóságtól elszakadt ember motivációját a gyógyulásra.
