Tényleg van olyan, aki nem szeretne seprűn vagy sárkányon lovagolva bejárni a melóhelyére, esetleg a kanapén fekve invito bűbájjal magához ragadni a távirányítót? Gyerekkorom óra várom a meghívómat a Roxfortba, de mivel a jelek szerint a baglyomat tragikus baleset érte útközben, azzal kell beérnem, hogy a könyvek és filmek segítségével lépek be varázsvilágba.
Amióta az eszemet tudom, elvágyódom ebből a világból. Mindig is szimpatikusabb volt a boszorkányok, varázslók, tündérek, unikornisok univerzuma, mint ez a sokszor szürke, unalmas, problémáktól hemzsegő világ. Bármikor elcseréltem volna a kémiát és fizikát sötét varázslatok kivédésére vagy bájitaltanra. És igen, boldogan változtattam volna patkánnyá néhány osztálytársamat, de még a halálfalókkal is szívesebben megküzdöttem volna, semmint néhány ex-kollégával.
Nehéz időkben jó lett volna az elhunyt szerettek szellemkarjába rohanni, vagy hatalmas palotát varázsolni a lyukból, ahol éppen nyomorogtam. De mivel ezek közül egyik sem állt módomban, kénytelen voltam más megoldást találni a szökésre, amikor elviselhetetlenné vált ez a világ.
Ehhez pedig még csak Harry Potterre sem volt szükség, elvégre a varázsvilágot nem ő hozta el, legfeljebb ő tette népszerűbbé. Hiszen mese mindig is létezett, és azok tele vannak varázslattal és csodás világokkal, ahol az ember lelke leteheti a tonnás poggyászait, egy kicsit feltöltődhet, és visszatérve azt érezheti: van még remény. Rowling előtt már egész univerzumokat keltett életre J.R.R. Tolkien a Gyűrűk Urában vagy a Korongvilág atyja, Terry Pratchett. Nem J.K.Rowling találta fel a spanyolviaszt, viszont jó érzéke volt ahhoz, hogy fogja a különböző folklórokat, és nem kevés fantáziával feltuningolva új életet leheljen a fantasy műfajba egy olyan világot teremtve, ahová minden kicsi és nagy is szívesen beköltözne.
Mert a varázsvilágban igenis minden sokkal szebbnek és jobbnak tűnik. Több az izgalom, a kaland, az élmény. Nem úgy látszik, hogy globális felmelegedéssel, természeti katasztrófákkal, esetleg éhínséggel vagy kifizetetlen számlákkal küzdenek – pedig még Weasley-ék is használt tankönyveket vettek. Nem arról van szó, hogy az életük tökéletes. Nyilvánvalóan nem az, hiszen az utópiában nem lenne Azkaban, ami dugig van dementorokkal. Ugyanúgy megvannak annak a világnak a nehézségei, fanatikusai, görényei, az undok Malfoyokkal a suliban meg a minisztériumban.
De azért csak ott van nekik a mágia! A varázslat, aminek a segítségével Felix Felicis Szerencseszérumot lehet készíteni, egy pillanat alatt rendet lehet rakni, átteleportálódni a világ túlsó végébe, de még macskává is válhatsz, ha ahhoz szottyan kedved. Szóval, nekem nem tudja senki bemesélni, hogy „milyen rossz” lehet a Harry Potter vagy bármely más varázsvilág.
Eszképizmus: a vágy, hogy csak el ebből a világból
A mai napig gyakran rám tör ez a vágy, és olyankor néha egész éjszaka könyvet olvasok, vagy félretolva a munkahalmot, ledarálok egy komplett sorozatot, lehetőleg valami olyat, ami köszönőviszonyban sincs ezzel a világgal. Az eszképizmus olyan, mint egy szellemi drog. Azonnal megnyugtat, kizökkent, ellágyít. Segít kiszabadulni ebből a sokszor korlátoltnak tűnő és sötét világból. Más ilyenkor felmegy a TikTokra, benyomja a Hogwarts Legacy-t, vagy legurít egy felest.
„Az emberek szeretnek elmenekülni a valóságból egy másik világba, ahol minden lehetséges. Ez valahol a gyerekkori meseszeretetre is visszavezethető, hiszen a gyerekek a mese segítségével vezethetik le a feszültséget. Nem véletlenül működik még mindig a meseterápia, amit felnőtteknél is alkalmaznak, ami egyfajta feszültségcsökkentő, gyógyító erővel bírhat. Rengeteg embernek van része egy nap milliónyi drámában, és ilyenkor szükségét érezhetik annak, hogy elmeneküljenek egy teljesen más világba, ami segít nekik kiszakadni a valóságból.”
– magyarázza Gazdag Enikő pszichológus, pár-családterapeuta, aki szerint teljesen normális a vágy, és az igény is a menekülésre, amikor az ember nehéz, fájdalmas, megterhelő időszakon megy keresztül.
De nemcsak a lelked, hanem az elméd is hálás a menekülésért. A Medium cikke foglalkozik az eszképzmius élettani hatásával, ami azt taglalja: az agyunk szereti a jutalmakat. Amikor úgy döntünk, elmenekülünk valami „élvezetesebb” tevékenységbe (például betolunk egy tábla csokit vagy filmet nézünk), az agyunk dopamint szabadít fel, egy neurotranszmittert, ami boldoggá tesz bennünket. Ez az oka annak, hogy az eszképizmus olyan jó érzés, legalábbis rövid távon. A probléma azonban az: a dopamin hatása múlékony, míg a menekvésből adódó problémák hosszan tartók lehetnek.
Azért szeretjük a varázslatot, mert hiszünk benne?
Ha már azt boncolgatjuk, miért is olyan jó a varázsvilág, elkerülhetetlen a kérdés: hiszünk is benne? A Psychology Today szerint egy kutatás rávilágított arra: az emberek nemcsak hisznek a mágiában, hanem sokan abban is, hogy ők maguk is képesek használni. Persze nem olyan látványosan, mint egy wingardium leviosa-val, de rengetegen hiszik, hogy a gondolataikkal képesek teremteni, bevonzani, hogy a kimondott szavuk – átkuk, kívánságuk – megvalósul, és hatalmukban áll előre megérezni, „megjósolni”, bizonyos dolgokat, akárcsak Sybill Trelawney professzor. Azért viselnek egy adott karkötőt, pólót, szimbólumot, mert abban bíznak, hogy az szerencsét hoz. Ha ilyen esetekben az emberek valamilyen pozitív visszacsatolást tapasztalnak, az elég ahhoz, hogy higgyenek a saját „varázsképességeikben”.
Akár hiszünk a mágiában, akár nem, a varázsvilág azt az érzést kelti bennünk: ott jobban irányítható az élet. Senki sem szereti azt érezni, hogy kicsúszik az irányítás a kezei közül. Valószínűleg ezért is fejlesztette ki az ember a babonás gondolkodást, a mágiát, hogy legyen egy B terv arra az esetre, ha pechsorozata van vagy felzabálták a sáskák a mezőt. Szóval, amikor szakít velünk a pasink és pokolian fáj, ahelyett, hogy szerelmi bájitalt készítenénk vagy jól megátkoznánk, hogy soha többé fel se álljon neki, a legjobb: ha bekapcsoljuk a tévét vagy kinyitunk egy könyvet. Ilyenkor belecsöppenhetünk egy kényelmes, biztonságos, de legalábbis teljesen más világba, ahol párhuzamosan élhetünk addig, amíg tart a sztori. Addig is oldódik a feszültség, eltelik annyi idő, hogy megváltozzanak az érzéseink, másképp lássuk a dolgokat, és nem azzal töltünk 1-2 órát, hogy porig romboljuk az önbecsülésünket.
Felmerül a kérdés: akkor én most menekülök a problémák elől?
Bármilyen életváltozás meneküléshez vezethet, még akkor is, ha a változás pozitív. Az élet kihívásai és a traumatikus események szintén meneküléshez vezethetnek. A szomorúság, a félelem, a depresszió, a szorongás, a kimerültség és az önbecsülés hiánya mind fokozhatja a menekülési vágyat. Az eszképizmus egy túlélési eszköz is az elmének, amivel megbirkózik a traumatikus helyzetekkel vagy emlékekkel.
Hasznos módja lehet a kihívást jelentő problémák, a stresszszint kezelésének, valamint az érzelmek biztonságos egyensúlyának megteremtésében, ahogy azt Ashley Olivine szakértő is elmagyarázta. Az eszképizmus egy megküzdési mechanizmus, és amíg csak egy kis pihenést, szórakozást, megpihenést jelent, addig nincs baj vele. De ha már életstílussá válik, az komoly problémákhoz vezethet.
Ahogy minden más is, az eszképizmus is lehet addiktív tevékenység, ami akadályozza a normális életvitelt, és károsan hathat az emberre.
– jegyzi meg Gazdag Enikő arra utalva, hogy negatív megküzdési mechanizmussá válik, amikor háttérbe szorul a munka, a különböző kötelezettségek elvégzése, a célok megvalósítása, a társas kapcsolatok, és motiválatlanná, passzívvá teheti az embert.
Mit tegyek, ha túl sokat időzöm a varázsvilágban?
Először is ismerjük fel, hogy a menekülés átmeneti megoldás. Lehet, hogy pillanatnyi megkönnyebbülést kínál, de nem oldja meg a mögöttes problémákat. Amikor észrevesszük magunkon, hogy kétségbeesetten keressük a Netflixen a következő fantasy sorozatot, álljunk meg, és tegyük fel a következő kérdéseket: „Miért csinálom ezt?” és „Mi elől menekülök?” Ez általában segít jobban megérteni a tetteinket és az érzelmeinket. Aztán próbáljunk meg mikrolépésekben haladni a problémák megoldásával, és igen: természetesen ne felejtsük el megjutalmazni magunkat egy-egy szembenézésért, problémamegoldásért, legyen az bármilyen apró is. De nagyon fontos, hogy szabjunk határokat, és ne eresszük szabadjára magunkat a „másik” életünkben, amikor valójában ez a Mi életünk. Végülis, Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsét már ebben a világban is kapni.
Forrás: Glamour