Rendkívül előítéletesen kezelt, összetett társadalmi jelenség a szingliség, amelynek a napját november 11-én tartják világszerte. A Kínából eredő ötlet az egyedülállókat ünnepli, ám trendi-e még pár nélkül élni? Magyarországon is egyre többen ébrednek rá, hogy a csillogó sorozatok által sugallt kép és az egyedüllét nem ugyanaz.
A szingli elnevezés az 1970-es években jelent meg először Európában. Az Amerikából származó fogalomra eleinte pozitívan tekintettek, a függetlenséggel azonosították, később azonban számos negatív címke tapadt hozzá. Rövid Irén szociológus szerint a szó hallatán sokan a nagyvárosban élő, diplomás, anyagilag független, karrierorientált, harmincas-negyvenes éveikben járó nőkre gondolnak. A témával foglalkozó filmeket, sorozatokat nézve ez a kép alakulhat ki bennünk.
A Bridget Jones-filmek vagy a Szex és New York-sorozat a kilencvenes években új jelenségként hirdették a szinglilét trendiségét, ám ma már árnyaltabb a kép. A Szex és New York üzenetében voltak szélsőségek, hiába talált ugyanis az eredeti sorozat végén minden szereplő párra, az alapvető mondanivaló mégis maradt: ha a nő sikeres, jó egzisztenciával rendelkezik, nincs szüksége férfira a boldoguláshoz, hiszen egyedül is megállja a helyét a világban.
Utasi Ágnes szociológus, az első magyarországi, 2000-es évek elején készült szinglielemzés kutatója arra világít rá, hogy a szinglilét csak magas szintű jóléti paraméterek megléte esetén nevezhető vágyott és választott életmódnak, mégis terjedőben van a társadalom azon szegmenseiben is, ahol ezek a jóléti feltételek nem állnak a rendelkezésre.
A sorozat egyik legfontosabb kritikája is az volt, hogy szereplői rendre a legdrágább holmikat vásárolják, a legborsosabb helyeken esznek, annak ellenére, hogy a valós fizetésük alapján ezt aligha engedhetnék meg maguknak.
A szingliség nem vágyott életmód
A Szex és New York eredeti végkövetkeztetése – a pártalálás – ugyanakkor megfelel a valóságnak, hiszen az ember társas lény, alapvető igénye a kapcsolódás. Rövid Irén és Utasi Ágnes egyetértenek abban, hogy mindinkább láthatóvá válik, hogy a szingliség nem vágyott életmód – a valóság köszönőviszonyban sincs a média által sugalltakkal –, hanem többnyire kényszer szülte helyzet. Hiszen az egyedülálló nők és férfiak kilencven százaléka nagyon vágyik stabil párkapcsolatra, családra, gyermekre, mégsem talál magának társat. Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta szerint ennek egyik oka, hogy sokan, főként a nők túl korán és könnyen kilépnek egy nem működő együttlétből. Míg régen bármilyen rossz volt is egy házasság, benne kellett maradni, addig napjainkban ez már nem feltétlenül van így. A pszichológus viszont felhívja a figyelmet arra, hogy kellő tudatossággal és odafigyeléssel megmenthető, tartóssá tehető a kapcsolat.
A hétköznapi szóhasználatban a szingli és az egyedülálló kifejezést gyakran egymás szinonimájaként használják, ám a két fogalom a statisztikában nem ugyanazt jelenti. Az egyedülálló kifejezés alatt az egyedül élő személyeket értjük. Vagyis mindenki egyedülállónak számít, aki egyedül él, függetlenül attól, hány éves, született-e már gyermeke, élt-e már korábban házasságban. Az egyedülállók többsége hatvan év feletti nő.
Nem minden egyedülálló szingli, de minden szingli egyedülálló, vagyis a szinglik az egyedülállók szűkebb csoportját alkotják
– emeli ki Rövid Irén.
A 2001. és a 2011. évi népszámlálás időpontjában azokat a 20–39 éveseket vizsgálta, akik nem kötöttek házasságot (nőtlenek, hajadonok voltak), nem volt se tartós párkapcsolatuk, se gyermekük, egyedül éltek, ez alapján számította ki, melyik településen él arányaiban a legtöbb szingli. Később a 2016. évi mikrocenzus adatai alapján a 20–39 évesek mellett már a negyvenes éveikben járók jellemzőit, életkörülményeit is górcső alá vette, két újabb térképet is készítve. 2021 tavaszán és idén ősszel pedig a Randivonal társkereső oldallal közösen életkortól függetlenül vizsgálták meg a felhasználóinak körében, hogy milyen társat keresnek, hisznek-e még az igaziban, és mit gondolnak, miért nem találták még meg a párjukat.
Ha átfogóbban szeretnénk látni a szinglik arányát, érdemes megnézi a jelenleg legfrissebb, 2011-es népszámlálási adatokat, amelyekből kiderül, hogy az uniós tagállamok többségében a háztartások harminc százalékában csupán egy személy él.
Ez az arány Finnországban és Észtországban (41–40 százalékkal) a legmagasabb, Ciprus és Portugália esetében 21 százalékkal a legalacsonyabb. Hazánk a 32 százalékos arányszámmal a középmezőnyben helyezkedik el. A Pew Research Center elemzéséből az derül ki, hogy a 25–34 éves amerikaiak körülbelül 38 százaléka egyedülálló. Rövid Irén számításai szerint 2011-ben 201 ezer 20–39 éves szingli élt Magyarországon (62 ezer fővel több, mint tíz évvel azelőtt), 2016-ra némileg kevesebben, 188 ezren. A szinglik száma bár csökkent, arányukban nem történt jelentős változás, a 20–39 évesek 11 százaléka 2016-ban is egyedül volt. Ezzel szemben a 40–49 éves szinglik száma folyamatosan, évtizedről évtizedre nő: 2016-ra mintegy 63 ezer fő volt.
Összesen tehát 251 ezer szingli élt hazánkban 2016-ban, ami egy meglehetősen magas szám, nagyjából ennyien élnek Debrecenben és Egerben összesen.
Ez is mutatja, hogy sokan vannak, akik akarva-akaratlanul nem élnek kapcsolatban, a kutatások viszont alig foglalkoznak velük. Rövid Irén szinglitérképén egyértelmű, hogy többségük a fővárosban és a nagyobb városokban lakik, Budapesten minden negyedik még házasság előtt álló, 20–39 éves fiatal szingli volt 2016-ban. Az országoshoz képest jóval magasabb közöttük a diplomások aránya, illetve látszik, hogy van összefüggés a párkapcsolati státusz és olyan szubjektív mutatók között, mint a boldogság és az élettel való elégedettség.
Rövid Irén szerint az egyik legmeglepőbb eredmény, hogy a szinglik között nem a nők, hanem a férfiak vannak többségben.
Ennek több oka is lehet, és a vizsgált korcsoportban (20–49 évesek) eleve több férfi található, mint nő. Gazdag Enikő megjegyzi, hogy a férfiak egy része 45 éves kora után elhanyagolja magát, nem ad magára, nem folytat egészséges életmódot, ami az egyedüllét felé tolja a mérleget.
Az öt leggyakrabban előforduló foglalkozás is meglepetést okozhat, hiszen a 20–39 éves szingli férfiak közül arányaiban a legtöbben szoftverfejlesztőként dolgoztak a 2016-os mikrocenzus adatai alapján, de a lakatos, a rendszergazda, a bolti eladó és a kamionsofőr is felkerült az első öt helyre. A velük egykorú szingli nőknél is változatos képet láthatunk: bolti eladók, irodai adminisztrátorok, pultosok, pénzügyi ügyintézők, elemzők, befektetési tanácsadók vannak a lista élén
– teszi hozzá Rövid Irén, aki jelenleg a térkép aktualizálásán dolgozik, így hamarosan kiderül, hogyan változott a csoport száma a két legutóbbi népszámlálás között. Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy az egyszemélyes háztartások aránya 2011 és 2022 között harminc százalékról 36 százalékra emelkedett, és ez tükröződhet a szinglik számának alakulásában is.
Ha az ember évekig, évtizedekig egyedül él, akkor megszokja, egyre nehezebben tud és akar alkalmazkodni másokhoz. Gazdag Enikő szerint ilyenkor kötődési probléma, félelem állhat a háttérben, de mindig egyénileg kell vizsgálni, mi okozza az elakadást. A pszichológus megkülönbözteti a gyermekes és a gyermektelen egyedülállókat. Mint mondja, az ilyen anyákra jellemző, hogy a gyermeket bevonják a társ szerepbe, vele pótolják a valódi párt, de az is előfordul, hogy valakinek azért nincs igénye kapcsolatra, mert a szüleivel él. A szinglilét többnyire nem állandó, de esetlegesen visszatérő élethelyzet, ám nem mindegy, hogy meddig tart, hiszen, ha később kötünk házasságot, vállalunk gyermeket, az befolyásolhatja hazánk népességszámának és összetételének alakulását is.
Két párkapcsolat között fontos egyedül lenni, elgyászolni az előzőt, önreflexiót végezni, számvetést készíteni. Az így töltött idő alatt jobban megismerhetjük önmagunkat, igényeinket, elvárásainkat
– mondja Gazdag Enikő, aki a praxisában azt tapasztalja, hogy általában túl nagyok az elvárások, de az internetes társkeresés nehézségeiről is rendszeresen beszámolnak a páciensei. A legtöbben a virtuális tér személytelenségére panaszkodnak, hiszen csak képek és néhány adat áll a felhasználók rendelkezésére, és sokan nem mondanak igazat.
Rövid Irén szerint egészen más most szinglinek lenni, az igazi után kutatni, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Megváltoztak az ismerkedési szokások, helyszínek, valamint a jövendőbelinkkel és a saját magunkkal szemben támasztott elvárások is. A virtuális térnek köszönhetőn kinyílt a világ, hiszen ma már nem kell csupán a közvetlen környezetünkre, ismeretségi körünkre vagy esetleg a szerencsére hagyatkozni a keresés során. A szakemberek szerint megsokszorozódott az esély. A szinglik számát látva azonban úgy tűnik, hogy a sok opció nem jelenti feltétlenül egyenlő a könnyebb párválasztással. Az internet, a közösségi média, a párkereső oldalak és alkalmazások a szociológus szerint az egymásra találásban segítenek, de, hogy az ismerkedésből (kezdődjön az offline vagy az online térben), komoly kötődés alakul-e ki végül, mindkét félen múlik. A sokféle ismerkedési lehetőség azt a hamis illúziót keltheti, hogy mindig van más, még szebb, tökéletesebb jelölt, akivel talán minden jobb, könnyebb lesz, nem kell küzdeni, alkalmazkodni, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltük. Ez megnehezíti az elköteleződést, a kapcsolatok kialakulását és fennmaradását.
Számos kutatás bizonyítja, hogy akik tartós párkapcsolatban, különösen házasságban élnek, elégedettebbek az életükkel és gyakrabban érzik magukat boldognak, mint a szinglik.
Kurt Tepperwein A párkapcsolat művészete – Szerelem, szexualitás, harmónia című könyvében például kifejti, hogy ha ideális szerelmi és élettárssá válunk, akkor törvényszerűen magunkhoz vonzzuk az igazi partnert. Szembe kell nézni saját gyengeségeinkkel és félelmeinkkel, és késszé kell válnunk arra, hogy életünket valóban megosszuk egy másik emberrel. Ha ezt megvalósítjuk, boldogságunknak semmi sem áll majd az útjába. Azt viszont ne felejtsük el, hogy minden kapcsolaton dolgozni kell, hiszen magától egyik sem működik.