Meglepődéssel tapasztaltam, hogy napjainkban mekkora az érdeklődés aziránt, hogy van-e jelentősége a nagy korkülönbségnek egy párkapcsolatban, és ha igen, mi lehet az. Több újságíró is megkeresett a hetekben ebben a témában, sőt a Fókusz műsorában is megszólaltak. Ráadásul, a minap az egyik áruházban is megszólítottak a TV interjú kapcsán, hogy vajon együtt maradhat-e Andy Vajna és Palácsik Tímea….

 

Sajnos a pszichológusok nem jósok, így szinte lehetetlen előre jelezni, hogy bizonyos párkapcsolatok meddig tartanak, ugyanígy a nagy körkülönbséggel rendelkező párok esetében sem.

 

Erre két klasszikus példát hoznék, az egyik, ha a fiú a fiatalabb jelentősen, és a nő az idősebb, mint pl. Gesztesi Mátéék esetében (náluk 12 év a korkülönbség). A másik példa az, ahol a férfi idősebb jelentősen, és a nő nagyon fiatal hozzá képest, pl. Andy Vajna és Palácsik Tímea esetében (38 év).

Azt gondolom, hogy mindkét esetnél a legfontosabb az a párkapcsolat tartósságát illetően, hogy a pár két tagja személyiségileg milyen, és mennyire érett, és hol tartanak jelenleg az életükkel. Ha pl. a fiatal fiú még nem szeretne gyereket, viszont a nőnek már „ketyeg” a biológiai órája”, akkor ez problémát jelenthet közöttük. De egy másik esetben, ha a nő korán szült, és pl. 38 évesen már fiatal felnőtt fia van, és a párjának is hasonló korú gyereke van, aki nála akár 20 évvel idősebb, sok közös témájuk lehet, mert hasonló életciklusban találkoznak.

 

Az is nagyon lényeges, hogy a pár két tagja elfogadja önmagában azt, hogy a korkülönbség nem jelent számukra problémát, és így megpróbálják magukat a külvilág véleményétől semlegesíteni. Nagyon romboló lehet az, hogy ha adnak mások véleményére, hiszen aki nincs benne egy párkapcsolatban, kevéssé értheti azt.

 

A párválasztás jellemzi az adott személyiséget is. Aki fiatalabb fiút választ, idősebb nő létére, vágyhat mindarra, amit a fiú megtestesít számára (rugalmasság, játékosság, stb.), vagy egy olyan tudattalan minta indokolja a választását, amit szakemberrel fel lehet tárni. Ha egy nő sokkal idősebb férfit választ, szintén lát az illetőben bizonyos értékeket (biztonság, egzisztencia, stb.)

 

Az egyetlen mérője a nagy korkülönbséggel rendelkező párkapcsolatoknak az, hogy hogyan érzik magukat a felek benne. Amennyiben boldogok, megkapnak olyan értékeket a kapcsolatban, amelyek fontosak számukra, vannak közöttük közös kapcsolódási pontok, látnak közös célokat a jövőre nézve, akkor ez előre jelezheti a párkapcsolat tartósságát.