Egy nárcisztikus személyiséggel párkapcsolatban lenni előbb-utóbb lelki sérülésekhez vezet. Ez sokszor nem szándékos -az ilyen emberek így működnek. Akkor van meg a saját egyensúlyuk, ha másokat maguk alá gyűrhetnek, és mivel hiányzik az empátiájuk, nem is érzik, hogy ez mennyire nem helyes.
Jó hír, hogy az empátia célzott gyakorlatokkal fejleszthető -emiatt is írom ezt a könyvet.
A nárcisztikusok két fajtája: a sebezhető és a grandiózus.
Az a tapasztalat, hogy a sebezhető nárci szeret magára áldozatként tekinteni, akinek különlegességét, zsenialitását, erkölcsi felsőbbrendűségét környezete nem veszi észre vagy nem értékeli kellő mértékben, esetleg megpróbálja elnyomni azt.
Ő az, akinek reakciói korai gyerekkori élményekre nyúlnak vissza: általában ez a mély szégyenérzet, ami olyan fájdalmat okozott számára, hogy el is rejtette maga előtt, és önnön nagyságának, tökéletességének képével igyekszik kompenzálni tudat alatt. Amikor sikertelenséget él át, mélyen meg van sértve, számíthatunk kitöréseire, s ilyenkor meg nem értett zsenivé, csodálatos lelkű mártírrá válik, aki mindent feláldozott másokért, egy ügyért, egy eszméért, egy nemes céléért (a valóságban természetesen kontroll-mániáról, érzelmi zsarolásról és bűntudattal történő manipulációról van szó, hogy saját nagyságát hangsúlyozza).
Fontos nekik, hogyan tekint rájuk környezetük, ezért először gesztusokkal, aztán manipulációval, végül pedig zsarolással és fenyegetőzéssel, esetleg mások lenyomásával, nyilvános alázásával erőszakolják ki az elragadtatást a másikból, és – ha az kényelmes – akár éveken, évtizedeken át is ragaszkodnak a kapcsolathoz.
A partner, illetve a közvetlen környezet sokszor elhiszi, hogy minden, ami történik, érte/miatta van, és természetesen a nárci tud mindent jobban, ezért legitim mindaz, amit tesz. Ő az orákulum, mindig jobban tudja.
A grandiózus nárci kevésbé érzékeny, sőt: minden helyzetben kimondottan magabiztosnak tűnik.
Általában csecsemőkortól különleges bánásmódban részesült, ezért azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszt. A sikertelenséget jól tűri, sokkal jobban, mint bárki más: egész egyszerűen biztos benne, hogy az övé a helyes út, a kezében minden kvalitás a győzelemhez, és bármi is történik, eléri, amit akar.
Ha frusztrálódik is, könnyen talpra áll (a többi ember a hülye, nem rajta múlott, esetleg a körülmények áldozata, de ezentúl másképp lesz minden), ezért a durva kudarctűrést igénylő feladatoknál remek vezető: válsághelyzetben őt teszik meg vezérigazgatónak, mert képes mindenkivel – a legintelligensebbekkel is – elhitetni, hogy a mínuszok ellenére is talpra fog állni a cég.
Párkapcsolatban őket a sebezhető társaikkal ellentétben nem érdekli annyira, hogyan tekint rájuk a másik, az évekig tartó fájdalmas egó.játszmák helyett egyszerűen könnyedén kisétálnak a kapcsolatból, amint úgy érzik, hogy nem kapják meg a megfelelő tiszteletet, rajongást, szolgálatot. Hogy ők nem adnak ilyesmit, csak üres gesztusokat – amikor kedvük van hozzá – az kevéssé érdekli őket. Tudják, hogy elragadó kisugárzásukkal bármikor találnak új rajongót, aki megfelelő módon lelkesedik.
A magabiztosság meg a szép gesztusok pedig valóban mindig vonzóak, ezért gyakran több kapcsolatuk is van (ennyi ember ismeri fel csodájukat!), de minddel ugyanaz a baj, ami az antiszociális személyiségzavarnál: bensőségesség helyett dominancia van, empátia és megbánás helyett pedig a másik legyalulása, majd ignorálása. Nincs benne szégyenérzet, nem ismer pardont.
Ő az úthenger, a legfényesebb lökhárítóval.