Szemezgetések

Kedves Enikő! Szeretném kérni véleményét arról, hogy mi az ideális életkor a bölcsőde elkezdéséhez? Engem nagyon várnak vissza a munkahelyemre, de akkor kisfiam még csak fél éves lesz, anyagi helyzetünk nem kényszerít, hogy visszamenjek. Be tudnám iratni magánbölcsibe 4 órára, és akkor 4 órát vállalnék, ha egy éves lesz, akkor pedig 8 órába visszamennék. Mennyiben befolyásolja ez a gyermek kötődését, van-e később bármilyen negatív hatása ha ilyen hamar bölcsis lesz? Köszönöm

Kedves Olvasó! Ez a kérdés napjainkban mindig visszatér, hogy mikor lehet elkezdeni a bölcsődét. Általában a pszichológusok azt mondják, hogy a kötődés 1-1,5 éves kor környékén alakul ki, előtte nem szerencsés a bölcsőde kezdés. Amennyiben Ön úgy érzi, hogy az Ön számára fontos a munka, a kihívás, és ezáltal jobb lesz a közérzete is, akkor inkább a 4 órás bölcsődét javasolnám kezdésnek. És ha ezt „kommunikálja” is a gyerek felé, hogy Ön ettől jobban érzi magát, de a kettőjük kapcsolatát nem befolyásolja, kicsit megkönnyíthetné ezt a folyamatot. A másik esetben, ha Ön úgy érzi, nem sürgeti Önt a munkakezdés, a legjobb lenne, ha a baba legalább 1 éves korát megvárná. Először ezt a kérdést önmagában kellene eldöntenie, hogy az Ön közérzetének melyik lehetőség a jobb, és akkor ezt fokozatosan véghezvinni. Próbaként javasolnék 1-2 nagymamáknál töltött napot, hogy a gyerek hogyan viseli, és ez Önnek is adhatna egyfajta visszajelzést. Sok sikert kívánok az Önök számára legjobb döntéshez.

Üdvözlettel, Gazdag Enikő

Tisztelt Doktornő!
A segítségét szeretném kérni, mert nem igazán tudom, mi tévő legyek. Van egy 3 éves kislányom és egy négy hónapos kisfiam. A kislánnyal van a probléma.
Látott nemrégiben az egyik mesecsatornán egy mesét, amelyben egy kisfiú hajóval álmodik és fél tőle. Mindeközben a függönyt fújja a szél is. Ezt a hajót a mesében szellemhajónak nevezik. Ezt a részt pont nem láttam, de más részeket már igen és egyáltalán nem tűnt félelmetesnek, ezért nem láttam akadályát, hogy ne nézhetné.
Viszont azóta fél, ettől a szellemhajótól és szellemektől is, pedig ilyen mesét nem nézett, legalábbis nálunk. Nagyszülőknél is aludt mostanában jó pár alkalommal, nem tartom kizártnak, hogy esetleg ott láthatott valamilyen szellemes mesét. De nem is ez a lényeg.
Saját szobájában, saját kiságyában nem mer elaludni. Napközben sem nagyon. Fél, hogy a függönynél van valami, akár szellemhajó is. Vagy le kell feküdnünk vele, és ha elalszik, kiosonunk, vagy közöttünk alszik el, ilyenkor később vagy visszavisszük a saját ágyába, vagy alszik tovább velünk. Pici kora óta egyedül, sötétben aludt el, soha semmilyen problémánk nem volt ezzel Próbáltuk megbeszélni, elmondtuk azt is, hogy kisöccse is egyedül alszik el a kiságyában pici baba létére. Sőt, le is rajzoltam ezt az egészet, mosolygós napocskával, halacskákkal, integető emberekkel. De a helyzet nem változott.
Komolyan vesszük ezt a problémát, mert tudom, hogy Ő valóban fél. Nem szeretném, ha ez lelkileg nyomot hagyna, ezért kérném a segítségét.
Az is megfordult a fejemben, hogy esetleg a kisöccse miatt valamilyen szinten féltékenységet érez és így próbálja meg magára irányítani a figyelmet. De Ő is szeretgetve van, foglalkozunk vele, ha a tesó kap puszit, akkor Ő is. Erre nagyon odafigyelünk. Vagy lehet, hogy ez életkori sajátosság?
Válaszát várom és köszönöm!
Tisztelettel: tundhy!

Tisztelt Tundhy!
Nagyon jól érzi, hogy ebben a problémában elsősorban a testvérféltékenység lehet a felelős.
Egyrészt nemrég született a kisöccs, ezt a helyzetet valamiképpen a kislánynak is fel kell tudnia dolgoznia, elfogadnia, teljesen természetes, hogy féltékeny, hiszen eddig ő volt a középpontban. Hiába kap ugyanannyi tőrődést, szeretgetést, akkor is az ő helye már nem ugyanaz, osztoznia kell rajta, és ezt belül helyretennie.
Semmi baj nincs avval, hogy féltékeny, és hogy „dolgozik” a problémán, fogadják el, értsék meg őt.
Másrészt ebben a az életkorban már nagyon „nyílik” a kisgyerekek tudata, ezért is ez az időszak az óvodáskor, ilyenkor nagyon fogékonyak, nyitottak az újra, szinte mindenre, és még keveredik náluk a valóság az álomvilággal!!
Így teljesen érthető, hogy megjelenik a félelem, sőt még a kortársaikkal is „fűtik” egymást a gyerekek, pl. szörnyektől félnek, mert valamelyikük látta valahol…
Az Önök dolga, hogy elbeszélgessenek erről a témáról a gyerekkel, és meggyőzzék őt, hogy ilyen csak a mesében van, stb. A rajz jó ötlet, viszont csak akkor hasznos, ha a gyerek rajzolja ki a saját problémáját, akkor lehet elsősorban katartikus hatása.
Kérje meg a kislányt, hogy rajzolja le, mit lát olyankor a függönynél, beszéljék meg, stb.
A féltékenység is életkori sajátosság, ebben a korban élik meg a gyerekek az Ödipusz-konfliktust, azonosulnak anyával és féltékenyek apára, ráadásul Önöknél egy kisbaba is megjelent. Hagyják, hogy ezt átélje, ugyanúgy biztosítsák számára azt az érzelmi biztonságot, mint eddig.
Továbbá még azt javasolnám, hogy miután a gyerek a saját ágyában nem akar elaludni, a fent vázolt okok miatt, következetesen menjenek be hozzá esténként a szobájába, nyugtassák meg, biztosítsák arról, hogy megvédik mindentől, nézzék meg együtt a függönyt, kicsit üljenek le az ágya szélére, de utána hagyják magára. Esetleg egy kisfényű lámpát is tanácsolnék.
Mindig menjenek be, ha igényli, egy idő után elalszik, és estéről estére egyre könnyebben.
Nem ajánlanám, hogy beszoktassák a saját ágyukba, mert utána a kistestvér is igényleni fogja, és az Önök kapcsolatának is a rovására mehet később.
És még azt javasolnám, hogy ne példálózzanak a Kisöccsel, hogy ő bezzeg elalszik egyedül, mert az tovább szítja a testvérféltékenységet, és egy négy hónapos gyerek tudata teljesen másképpen működik mint egy négyévesé.
Minden jót kívánok Önöknek, Üdvözlettel, Gazdag Enikő

Kedves Enikő! Van egy 8 éves lányom, aki második éve jár jazzbalettra, azelőtt pedig disco-táncot tanult óvodás korában. Fel is lépett sokszor. A mostani jazzbalett tanár nagyon tehetségesnek találja, most volt bemutatóórájuk is ahol láthattam, hogy tényleg van hozzá érzéke, és ő a legjobb a csapatban. Most indított szombatonként haladóknak azaz a tehetségesebb gyerekeknek órát, ahol lehetőséget kapnak arra,hogy áprilisban versenyezzenek. A lányom néha tiltakozik az ellen,hogy versenyen vegyen részt,de én úgy gondolom, hogy először próbálja ki,így meg fogja tudni,hogy miről is szól ez az egész. A tanár mondta,hogy sajnálná, ha nem jönne, mert tényleg még a haladó csoportban is ő a legjobb.Én meg szeretném ha fejlesztené magát, de viszont rosszat sem akarok neki.Egy héten kedden-csütörtökön az iskolában van órája, szombaton pedig elviszem a haladó edzésre. Szeretném tudni,hogy nyugodt szívvel vigyem szombatonként is,mert valaki mondta,hogy ebben a korban még nem tudják eldönteni, de én viszont a legjobbat szeretném neki. A tanulást gondolom nem hátráltatja,mert a mozgásra szükségük van. Sokszor hallom,hogy ne terheljük túl a gyerekeket,mert a tanulás róvására megy, más meg arra buzdít,hogy ezzel nincs terhelve,mivel szívesen táncol,nagyon tehetséges,csak a szombati edzésen gondolkodom sokat, hogy mi lenne jó neki a jövőre nézve. Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Olvasó!
Nagyon pozitív dolognak érzem Önnél, hogy ilyen jól látja a problémát, és meg is tudja fogalmazni.
Pszichológusként úgy gondolom, hogy a tánc, a sport a kihívás mindenképpen jó a gyerekeknek, hiszen kötelességtudatot, felelősséget, rendszerességet visz az életükbe, amely kicsi kortól kezdve életformává is válhat náluk.
A sport nagyon jó dolog, de csak egy bizonyos szintig! És ezt kell a szülőnek észrevennie, hogy hol az a pont, és ebben persze a gyereket is tudatosan figyelni.
Önöknél most merült fel a kérdés, hogy hogyan tovább. Én azt javasolnám, hogy a szombati haladó edzésre nyugodtan vigye a lányát, ha van kedve hozzá, viszont a versenyzést ne erőltesse, ha a gyerek nem szeretné. Amikor a sport összekapcsolódik a teljesítménnyel és a versenyszellemmel más jelentést ad neki. Vannak olyan személyiségek, akik ezt élvezik, kihívást látnak benne, és alkalmasak erre a feladatra. A másik típus a sportot csak a kedvtelésért és a fittségért csinálja.
És ezt már Önnek kell, mint édesanyának eldöntenie, hogy a lánya életében milyen célt tölt be a sport? Mire szeretné őt „trenírozni”?
Ha a kislány elzárkózik, annak megvan az oka. Miért nem akar versenyezni?
8 évesen nem szabad erőltetni a versenyzést, csakis akkor küldhető versenyre, ha szívből akarja, és tisztába van a gyerek a versenyzés minden vonzatával.
Minden jót kívánok Önöknek! Üdvözlettel, Gazdag Enikő

Kedves Enikő! Nagyon tanácstalan vagyok,és szeretnék tanácsot kérni.8 éves kisfiam /sajnos/ nagyon ügyesen sportol,többmindenben is,ezért nem tudom melyik sportot válasza,melyikkel juthat legelőrébb.Úgy kezdődött,hogy 2 évig versenyszerűen úszott,nagyon ügyesen,több versenyen nyert,de sajnos az edzővel nem jött ki,ezért abba kellett hagyni.Az edző mindig ordított,csúnyán beszélt,stb,a gyerek mindig sírt,és abba hagytuk.De ebbe a korosztályba az egész városba csak ő volt kisfiú versenyző.Ekkor a focit választottuk,most ott tart,hogy a 2 évvel nagyobbaktól is ügyesebb,viszek meccsekre,stb.Imádja az edzőt,a társaságot.Viszont kézilabdázunk is,és ott is ő a legügyesebb a korosztályába.Most voltunk úszóversenyen /diákolimpián/,ahol jobb időt úszott,mint amikor versenyzett.Üzent az edző,hogy ő országos versenyekre vinné a gyereket,nem pedig kispályás focista lenne.Nemtudom mit tegyek,teljesen tanácstalan vagyok.Úszás,foci,vagy kézilabda? Nagyon köszönöm válaszát!

Kedves Olvasó!
A kérdésére a választ elsősorban a kisfiának kéne megtalálnia. Most úgy tűnik a levele alapján, hogy nagyjából egyformán vonzza őt mindhárom sport, viszont ez előbb-utóbb el fog billeni valamerre. Ki fog kristályosodni, hogy melyik a leginkább a szívéhez közelálló.
És ami a legfontosabb, hogy a sport ne a teljesítményről szóljon, az csak egy plusz, hogy mi mindent ki lehet hozni belőle, kedvtelésből, szeretetből csinálja a kisfia, és jóérzést, békét, lelki és fizikai egyensúlyt adjon neki.
Üdvözlettel,
Gazdag Enikő

Kedves Enikő! Van két sportoló gyermekem. A fiú 12 éves, a lány 11. Mindketten vizilabdáznak heti ötször, valamint a fiamnak minden hétvégén meccse van. Elég nagy fizikai megterhelésnek vannak kitéve. Igyekszünk a számukra az optimális táplálkozást biztosítani, de attól tartok, hogy nem sikerül a megfelelő fehérjével ellátni a szervezetüket. Érdeklődöm, hogy mi a véleménye a plusz protein bevitelről, lehet-e adni, vagy kell-e adni ilyet a gyerekeknek. Ha igen, milyen mennyiségben, ill. edzés előtt vagy után. Válaszait előre is köszönöm. Tiszetlettel Erika

Kedves Erika!

Ilyen kis gyerekeknek nem szabad még semmilyen táplálék kiegészítőt adni, csakis az étkezéssel lehet több fehérjét bevinni a szervezetükbe.

A teljesítmény javítását vagy az állóképesség növelését mentálisan is lehet „edzeni”, különféle technikákkal. Egy régebbi levelemben írtam már róla, pl. vizualizációval (elképzeltetni a meccset a sportolóval, vagy különféle mozdulatsorokat=hasonló hatással bír az agyban, mintha fizikailag is végre lenne hajtva, és ezáltal felkészít a teljesítményre.)

Továbbá pl. a magyar olimpiai csapat felkészítésénél a sportpszichológusok négy módszert alkalmaztak:
-autogén tréning -relaxációs technika,
-mentális tréning (pl. vizualizáció)- amiről írtam,
-figyelem fókuszálás – összpontosítás elősegítése,
-kognitív technikák – agy „programozása”.

Önnek, mint édesanyának elsősorban a lelki támogatás erősítését javasolnám.
Sok sikert Önöknek, Üdvözlettel, Gazdag Enikő

Tisztelt G.E.! Gyermekeim asztaliteniszeznek. Egy meccsen belül képesek három különböző személyiségként, három különböző motivációval játszani. Vesztes helyzetből fordítanak, egyenlítenek, de a győztes poén még várat magára. Hogyan tudnám megsegíteni őket ebben a helyzetben? Gond még az is, hogyha zsinórban játszanak több meccset, akkor nem tudják elengedni az előző meccs élményét, és annak a hatása alatt képesek a következőt elveszíteni.

Kedves Olvasó!
Levelét olvasva, sok további kérdés merült fel bennem a gyerekeivel kapcsolatban, pl. hány évesek, stb. Ezek fontos információk lennének. Így általánosságban tudnék csak válaszolni.

A „győztes poén” elérését segítheti: ennek elképzelése előzőleg. Sportolókat versenyekre szokták úgy felkészíteni a fizikai edzés mellett, hogy elképzeltetik velük a meccset, a teljesítményt, és ez sokat segít a versenyre való ráhangolódásban.
Agykutatások ilyen vizualizációnál ugyanolyan aktivitást mutattak az agyban, mint a fizikai végrehajtás mellett. Tehát ez a módszer „tréningezi” az agyat az eredmény elérésére.

Másrészt azt javasolnám, hogy a sportban inkább az élményt magát hangsúlyozza a gyerekeinek,( mert a sport életforma, amely formálja és fegyelmezi a személyiséget, gazdagodunk általa) és tanácsolja azt nekik, hogy kevésbé „hajszolják” a győzelmet, mert a nyereség elengedése, és az élmény teljes átélése magasabb teljesítmény elérésére sarkallhat.
(Ha elengedünk és nem akarunk görcsösen valamit, akkor valóra válhat.:-)

Az előző meccs után a következőre való ráhangolódás mindenképpen valamilyen lazító technikával könnyíthető meg. Erre lehet tanulni különböző relaxációs módszereket.
Vagy még megoldás lehet valamiféle szimbolikus „átvezetés” a következő megmérettetésre, pl. egy turmix elfogyasztása, vagy egy rövid séta, stb, tehát bármi, ami segít az előző meccs elengedésében, és ezt mindig egyénileg kell kifejleszteni.
Sok sikert kívánok Önöknek a továbbiakban, üdvözlettel, Gazdag Enikő

Kedves Enikő! Édesanyám a Kislányomhoz (és vice versa) való túlzott ragaszkodása miatt fordultam Önhöz, mert teljesen tanácstalan vagyok, mit tegyek. Kislányom 21 hónapos. Férjemmel abszolút boldog, harmonikus házasságban élünk hármasban. Édesanyám tőlünk 150 km-re lakik, mégis kislányunkkal való kapcsolata számunkra mára már „nem egészséges” nagymama-unoka kapcsolatnak tűnik. Édesanyám férjével (nem az édesapám) nem igazán harmonikus a házasságuk, szinte teljesen kihült… Édesanyámmal való kapcsolatomat talán úgy jellemezhetném, hogy ambivalens. Kislány koromban rendkívül erős volt a kötődésünk egymáshoz – pláne, hogy szüleim válása után sokáig egyedül nevelt – majd az én részemről az évek múlásával, baráti-szerelmi kapcsolatok alakulásával inkább lazult ez a kötődés, ráadásul nekem a személyiségem Hozzá képest – talán „hűvösebbnek” , sokkal „földhözragadtabb”-nak mondható. Életre valóbb énem miatt talán az Ő részéről van egy kis versengés is. Mint Édesanyához, természetesen nagyon ragaszkodom, szeretem, de viszonyunkra nem igazán mondható, hogy bensőséges, egyáltalán nem „barátnői viszony”. Kislányomhoz születésétől kezdve rendkívül erősen ragaszkodik. Egyszer két hétig Nála volt a lányunk, de, úgy, hogy 3 naponta látogattuk. A második látogatáskor a lányunk már inkább Hozzá bújt, velünk nem annyira törődött. Ezután a két hét után a gyermek nagyon nehezen fogadott el újra engem, nála is kialakult a túlzott ragaszkodás a Nagymamához. a Család, nem hármónkból, hanem négyünkből áll: mama-papa-a Nagymama-és Ő, a gyerek – a Nagymamától való jelentős távolság ellenére is! Édesanyám folyamatosan keresi az alkalmat a gyerekkel való együttlétre, kizárólag nélkülünk. Korábban csak Édesanyám, de ma már a gyermek számára is zavaró, ha más is jelen van együttlétükkor. Úgy tűnik, hogy teljes mértékben ki akarja sajátítani a gyereket és Ők ketten alkotnak „egy párt”. Kérdésem az, hogyan lehet ezt kezelni, anélkül, hogy Édesanyámat megfosszuk az unokájától, a gyereket a nagymamájától, de annak veszélye nélkül, hogy a gyerek szerintünk káros intenzitású kapcsolatban sérüljön és jóvátehetetlen folyamatok induljanak meg benne. Ráaádul szeretnénk második gyermeket is és félő, hogy akkor végleg megerősödhet a természetellenes párosuk Segíthet-e a gyermek közösség (pl. játszóház, óvoda)? Az az út sajnos nem járható, hogy a nagymamát szembesítsük az általunk kifogásolt vonzódásával, mert abszolút sértésnek venné…

Kedves Anyuka!

Levelét olvasva és átgondolva a következő kérdések merültek fel bennem (a gondolataimat megpróbálom vázlatosan, pontokba szedve leírni, ahogyan, és amilyen sorrendben felmerültek bennem, mert úgy érzem ezek a témák adják a vázát, gyökerét az Ön  problémájának):

–  Ezt írja: „nem egészséges” nagymama-unoka kapcsolatnak tűnik”- Mit jelent Önnek, hogy nem egészséges nagymama-unoka kapcsolat? Hol van leírva, hogy mi az egészséges, vagy mi nem? Mindaz „egészséges” és elfogadható, amit én annak tartok, erre nincs szabály, legfeljebb a fejünkben elképzelések, de ezek rugalmasak, változtathatóak, az adott helyzet függvényében átírhatóak. Tehát ami biztos, hogy nem egészséges, azt egyértelműen tudjuk, pl. ami kárára válik egy gyereknek (bántalmazás), de egy kapcsolat káros volta nem igazolható ilyen egyértelműen, maximum évek múlva hagy lenyomatot a személyiségben, ha hagy egyáltalán.

De az anyák mindig elfogultak, sokféle érzelem befolyásolja őket, akár a  féltékenység is, és nem reális, sőt kifejezetten szubjektív,  amit lát vagy látni szeretne, ezért nem is ítélkezhetnek ilyen messzemenően, és nem tudhatják, hogyan fog a gyerekben „lecsapódni” egy mélyebb nagymama-unoka kapcsolat. Lehet, hogy csakis profitálni fog belőle a gyerek, sőt még az anya is, mert azt az időt, amit a nagyival tölt a gyerek, kihasználhatja hasznosan az anyuka: magával foglalkozik, sportol, szépítkezik, vagy bármit, amiből erőt meríthet..

Azt javaslom Önnek, hogy próbálja pozitívan felfogni a mélyebb kötődést az édesanyja és a gyereke között, és azt az időt, amíg ők együtt vannak, fordítsa az Ön javára, sőt, ha szeretnének még egy babát a férjével, még könnyebb lesz Önnek így, kicsit „leveszik a terhet a válláról”.

Minél többb emberrel teremt kapcsolatot egy gyermek, annál gazdagabb lesz a személyisége, sőt a közösségre (játszótér, bölcsőde, stb) kifejezetten szüksége is van az egészséges személyiségfejlődés vonatkozásában.

– Ambivalens kötődésnek jellemzi az Ön viszonyát az édesanyjához, és erős kötődésnek jellemzi gyerekkori viszonyukat. Ezt teljesen reálisan látja, viszont ugyanezeket az érzéseket „viszi” tovább most és látja bele az édesanyja-gyermeke kapcsolatába. Ugyanazt a mély kötődést véli felfedezni köztük, mint amit Ön élt meg, viszont arról egyáltalán nem ír, hogy milyen az Ön saját kapcsolata gyermekével? Mély vagy nem mély? Féltékeny egy olyan mély kötődésre, amelyet Ön úgy érez, hogy nem teremt meg, vagy nem teremtődik meg?

Azt javaslom Önnek, hogy kicsit fordítsa a figyelmét saját magára, figyelje meg a kapcsolatát gyermekével, és amit hiányol, azt próbálja megélni, és kicsit „lazábban” (vagyis a fókuszt kicsit másra irányítani) felfogni a nagymama-unoka kapcsolatot.

-Többször olvastam levelében, hogy a rideg és szenvedélyes érzelmi ellentétpárt (nem ellentétpár, de az Ön felfogásában annak tűnik) gyakran használja. Miért? Feltételezem, hogy Ön megéli az egyik pólust, pl. a „rideget” és nem éli meg a másikat, „szenvedélyest”, ezért „bántja” Önt, ha ezt az ellentétet véli felfedezni, mert Ön úgy érezheti, hogy nem képes megteremteni a másikat. Keresse meg saját magában a „szenvedélyes” énjét, élje meg, próbálja az érzelmeiben a szenvedélyességet felfedezni, és kevésbé fogja a külvilágban zavarni ez az érzés.

– Sokszor olyan érzésem támad, mintha Ön úgy érezné, hogy a gyermeke „tudatosan” kötődik és választ. Egy ilyen kis gyerek még „csak” megél dolgokat, eseményeket, teljesen természetes, ha olyan embereket is besorol esetleg a családba, akikkel gyakrabban találkozik vagy valamilyen érzelmi kapcsolat fűzi hozzájuk. Nem lehet nekik meghatározni, hogy kinek „kell” szigorúan a családba tartoznia, ő akár még a családi kutyust is besorolja.:-)

Továbbá miután 2 hetet töltött a nagyinál, természetes, hogy hat rá, és feldolgozza az érzelmi élményt. Meg kell hagyni számára, hogy megéljen, feldolgozzon eseményeket, és a helyére rakja. Ebben segíthet neki, elmagyarázhatja, hogy a Nagyinak mi a szerepe, hogy az Ön édesanyja, stb. Bármi, amit Ön gondol.

– Azt, hogy egy nagyszülő „sztárolja” az unokát, szintén teljesen természetes, hiszen a nagyszülőknek ez  a dolguk, kevesebb felelősséget élnek meg az unokával szemben, már nagyszülőként, viszont több pozitív élményt is. Ezért ne is várja el, hogy a Nagyi fogja nevelni az Ön gyerekét, más szabályok működnek minden emberrel való viszonyban a gyermek szemszögéből… és ő megtanulja, hogy kinél mit lehet, stb.

Összefoglalva azt tanácsolnám Önnek, hogy fogadja el a mélyebb kötődést az édesanyja és a gyermeke között, próbálja pozitív „szemüvegen” át szemlélni, és végezzen egy kis önismereti munkát, különös tekintettel a saját kapcsolataira, édesanyjával, gyermekével, stb.

Minden jót kívánok, Üdvözlettel,Gazdag Enikő

Tisztelt Doktornő,

Kislányom jelenleg 14 hónapos, 15 hónapos korában vissza kell mennem a munkahelyemre. Nem önként választottam ezt az utat, hanem a helyzet hozta: családunkban én vagyok a főkereső, és a gyed ideje alatt eléggé megcsappant a családi kassza, feléltük minden tartalékunkat, a számlák jönnek a törlesztőrészletek szintén. A pénz miatt kell visszamennem. Az eszemmel tudom, hogy nincs más választásunk, nem tudjuk másként megoldani a helyzetet. A gyed lejártáig apukája marad vele otthon, gyakorlatilag gyedet cseréltünk. A lelkem mégis háborog. Iszonyú lelkifurdalásom van, folyamatosan azt érzem, hogy cserben hagyom a kicsi lányomat, hogy rossz anya vagyok. Rettegek a naptól, amikor elkezdem újra a 8 órás munkát. Apukájával nagyon jó a kapcsolata, imádják egymást, én is maximálisan megbízom a páromban. A kérdésem az volna, hogyan tudnám könnyebbé tenni a munkába állást a kislányom, illetve magam számára? Hogyan tudnám a legkíméletesebbé tenni számára az átmenetet? Hogyan szoktassam/szoktassuk hozzá ahhoz, hogy mostantól apukájával lesz egész nap? Nem fog csorbát szenvedni az eddigi szoros anya-gyermek kapcsolat? Rengeteg kérdés, kétely van bennem, de talán a legtöbb a félelem és az elkeseredés.
Köszönettel: Zsiz

Kedves Zsiz!
Teljesen rendben lévőnek érzem az Önök döntését, és nagyon sok családban bevált gyakorlat is, hogy az apuka marad otthon a gyerek(ek)kel.
Ráadásul Ön nem bölcsődébe kívánja adni a gyereket, ami egy teljesen más „klíma”, hanem az apukájával marad otthon, a környezet sem változik, reggelenként, esténként Önnel is találkozhat, játszhat a gyerek, és az apukájára is szüksége van. Tehát egy elfogadható megoldásnak gondolom.
Először is Ön saját magával „béküljön” ki, a fent vázolt okokat tudatosítsa magában és fogadja el, hogy teljesen rendben van, és Önben sem fognak ezek a dolgok kétségeket ébreszteni.
A kötődés nem sérül, ha Ön biztos önmagában, megbízik a párjában, és a kevés, rendelkezésükre álló időt a babával „jól” (a minőségre helyezve a hangsúlyt) tölti. A párja hasonlóképpen el tudja látni a felmerülő feladatokat, így legalább ő is egy jó apa-lánya kapcsolatot alapoz meg.
A hozzászoktatást úgy javasolnám, hogy először 1-2 órára hagyja a babát az apukával kettesben, majd ezt az időt fokozatosan emeljék. Így nem fog semmi problémát okozni a 8 órás munkaidő.
Önnek valószínűleg jót is fog tenni a munka, emberek között lehet, kicsit mással is foglalkozik. Bízzon a párjában, és akkor nem lesz semmilyen probléma.
Minden jót kívánok Önönek,
Üdvözlettel,
Gazdag Enikő

Kedves Enikő!
Ikerfiaim 9 hónaposak, altatással kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Eddig egy szobában aludtunk, a gyerekszoba csak most készült el. Bár az elején nem is szándékoztuk külön rakni őket. Az a baj, hogy nagyon hasfájósak voltak, majd korán jött a foguk is, így sokat voltak kézben. Így is altattuk őket mostanáig, mert zavarták egymást, ha az egyik aludt, a másik sírt. Most úgy döntöttünk, hogy Leventét rakjuk külön szobába, ő jobban alszik. Dani sokszor felébred, teázunk és ha szerencsém van visszaalszik. Próbáljuk a kiságyban altatni őket. Ha álmosodnak, betesszük, melléjük ülünk, hagyjuk játszani, míg el nem alszanak. Levente általában feltalálja magát, néha ő is sír. De Dani fiam ahogy ágyba kerül, elkezd ordítani, keservesen sír. Az lenne a kérdés, hogy fel vegyük-e, és ha igen, mennyi idő után. „Mondják” hogy hagyni kell, majd megunja. Rendben van, többször elalszik, de újra és újra felkel és fel is áll az ágyban. Néha ez eltart 1-1,5 órát is. Kegyetlen hallgatni, de attól félünk, ha hagyjuk 1 órán át, úgy érzi, hogy cserben hagyjuk. Nem szeretnék ezzel sem ártani, de következetes szeretnék lenni. Ebben szeretnék tanácsot kérni, hogy mi az a határ, amely nem árt a fejlődésének, és optimális esetben kb. hány hét alatt járhatunk sikerrel. Szóval FELVENNI, VAGY NEM FELVENNI? Ez itt a kérdés…Várom válaszát, előre is köszönöm! Tisztelettel: Ibolya

Kedves Ibolya!
Levelét olvasva a következő észrevételeim támadtak: ahelyett, hogy a babát játszani hagyjuk, míg el nem alszik, javasolnám, hogy énekeljenek vagy dúdoljanak neki, mert az nyugtató hatással bír.
Meseolvasást is javasolnék, főleg később, de most is hatásos, a monotom, kellemes, nyugtató beszédhang miatt.
A gyerek felvételét csak legutolsó esetben javasolnám, helyette a következő módszert: fürdés után beteszi a babát az ágyba, énekel vagy mesél neki, majd megsimogatja vagy megpuszilgatja, és magára hagyja. Ha elkezd sírni, odamegy, megsimogatja, pár kedves szó és megint kimegy. És ezt egészen addig, amíg el nem alszik.
Először hosszú(!) folyamat lesz, de idővel egyre rövidebb, mert megtanulja a baba, hogy ne tartsa magát szándékosan ébren, és a biztonságos háttér mellett megtanul egyedül elaludni.
Ezt a módszert az ikrekre együttesen is javasolnám, mindkettőjükre egy szobában konzekvensen alkalmazva.
A külön szobában való altatásukat, főleg úgy, hogy az egyik Önökkel alszik, átgondolásra javasolnám, hiszen ez később a testvérféltékenység alapjává is válhat.
Így a kevés információ birtokában szoktatási hibára gondolnék, amennyiben nem javulnak az éjszakáik az Alvásambulancia meglátogatását tanácsolnám. (Egy előző válaszomban részletesen írok róla.)
Sok szerencsét és kitartást kívánok Önöknek, Gazdag Enikő

Kedves Enikő!
28 éves boldog párkapcsolatban élő csinos lány vagyok, illetve már nő, egy másfél éves kisfiú anyukája 🙂 Az a problémám, hogy nagyon szeretnék nyitottabb, oldottabb lenni, de sajnos nem megy. Mindig van egy „gát”, ami nem enged felszabadultan viselkedni és azon aggódom, hogy mások mit szólnak a viselkedésemhez. Ha valamennyire elengedem magam, akkor is kívülről figyelem magam, hogy ne viselkedjek hülyén, mert hogy mit szólnak hozzá az emberek. Amúgy tudom, hogy nem kellene másokkal foglalkoznom, sűrűn figyelmeztetem is magam erre, de sajnos akkor sem tudok 100%-ig oldottan viselkedni. Ha alkoholt fogyasztok, akkor persze némileg lazább leszek, de teljesen elengedni akkor sem tudom magam. Pl. nem merek mások előtt énekelni (még a párom vagy a szüleim előtt sem), pedig nem én vagyok az egyetlen szörnyű hangú 🙂 Vagy ha szórakozni megyünk, akkor sem tudom felhőtlenül jól érezni magam, mert azon gondolkodom, hogy nem táncolok-e idiótán.
Létezik erre valamilyen megoldás?
Köszönettel, H

Kedves „H”!

Egyik oldalról: Mit jelent Önnek az igazán oldottság? Milyen állapotot? Mert véleményem szerint, amikor másokkal együtt vagyunk, akár szórakozunk, vagy csak beszélgetünk, azért gátak, szociális korlátok mindenkiben működnek, hiszen ez a neveltetésünkből, kultúránkból is fakad. Elég furcsa lenne, ha mindenki teljesen „kivetkőzne” magából.

Másik oldalról a kérdését megvilágítva: az oldottság, nyitottság erősíthető az önbizalom növelésével (ez jöhet önmagunk elfogadásából, felvállalásából, őszinteségből önmagunk és mások irányába), és ezáltal a mások véleményétől való függetlenség is kialakul.

Ha hiszünk önmagunkban, és biztosak vagyunk abban, hogy önmagunkhoz mérten a lehető legjobban csináljuk a dolgokat, nem fog már érdekelni mit gondolnak mások. Mindenképpen ezt javasolnám önismereti munkával erősíteni Önben.

Amit Ön szerint mások gondolnak Önről, azok általában az Ön saját gondolatai, csak hiszi azt, hogy ezt gondolják Önről valójában. Ha meg kritikát kap másoktól az mindig a másik gondolata, azzal nem kell törődni, a békét önmagunkban kell megtalálnunk, és nem másoktól függővé tenni azt. Üdvözlettel, Gazdag Enikő